Bács-Kiskun megye múltjából 24. (Kecskemét, 2010)

Apró Erzsébet: A Bács-Kiskun Megyei Levéltár közművelődési tevékenysége

A 2006 nyarán Esztergomban rendezett „Magyar-lengyel kapcsolatok ezer eve” című kiállításhoz 69 iratot válogattak és másoltak a levéltár munkatársai. Annak ellenére, hogy mindig egy levéltáros a rendezője a kiállításnak, mel­lette jelentős szerepe van a kivitelezőnek, a művészeti rendezőknek37 és mindazon kollégának, akik a háttérben segítik munkáját, ezért ez mindig csapatmunka.38 Ösz- szefogás nélkül nem jöhettek volna létre ezek a rendezvények. Továbbá, a kiállítások szervezéséhez nem volt elegendő a szakszerű válogatás és feldolgozás, az esztétikus kivitelezéshez sokszor költségvetésen kívüli forrást is biztosítani kellett. Az utóbbi évtizedben a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakmai Kollégiuma, a fenntartó Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormány­zata, illetve egyes gazdasági társaságok is támogatták a levéltári rendezvényeket. A levéltári napokról és kiállításokról a helyi TV és sajtó mindig tudósított.39 2000-2003-ig pedig (addig míg a megyei könyvtárban voltak a rendezvények), vide­ofelvétel is készült a konferenciákról. A helyi és megyebeli levéltárosok, történészek mellett neves előadók jöttek Budapestről, Ceglédről, Nagykőrösről, Miskolcról, Sze­gedről, valamint a Vajdaságból Szabadkáról, Zentárói és Újvidékről is, így a tanács­kozás nemzetközi jelleget öltött. _______________________________________A Bács-Kiskun megyei levéltár közművelődési tevékenysége Lev éltári látogatások, levéltári órák, levéltáron kívüli tevékenység A levéltárat szép számmal látogatták diákok is. 2003-ban 6 csoport (98 fő) tett látoga­tást, akik előadást hallgattak a levéltár tevékenységéről, illetve rendhagyó történelem óra keretében a Rákóczi-szabadságharc korabeli Kecskemétről. A teljes tevékenység áttekintésére most nincs lehetőség, de annyit megállapíthatunk, hogy átlagosan hat csoport látogat el évente a levéltárba. (A látogatottság számáról részletesebben lásd a 9. sz. mellékletet!) A munkatársak részt vettek és tartottak előadást az intézményen és a városon kívül szervezett konferenciákon is, pl. a Fiatal Egyháztörténészek Konferenciáján, amelyet Sárospatakon szerveztek 1999-ben, bekapcsolódtak helyi rendezvényekbe Kiskunfélegyházán: pl. a Béke-napi rendezvények, Petőfi-kutatás tegnap és ma, Mó- ra-konferencia, Móra-emlékünnep, Helytörténeti könyvtárosok konferenciája. Kecs­keméten pedig a Helytörténeti kutatás lehetőségei a levéltárban című előadás hang­zott el, illetve sor került egy Mátyási József tiszteletére rendezett emlékülésre is. A levéltáros kollégák egyéni ambícióitól függően ismeretterjesztő cikkek írásá­val, évfordulókhoz, megemlékezésekhez kötött előadások tartásával bekapcsolódtak más intézmények és civil szervezetek által szervezett rendezvényekbe is: a Bács- Kiskun Megyei Honismereti Egyesület, a Katona József Társaság, a Hajnal István 37 Varga Judit és Mudri Andor. 38 Levéltárunknak 2007-ben a három városban négy kutatóteremmel rendelkező épületében 28 teljes- és részmunkaidős alkalmazottja volt, ebből 10 levéltáros, 8 segédlevéltáros és levéltári kezelő, 1 könyvtáros, 1 informatikus, 1 kiadványkészítő, és 7 egyéb alkalmazott. 39 Lásd a 10. sz. mellékletet! TÉRÉNY1 Éva: Bibliográfiai adalékok a Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiállításainak, rendezvényeinek vázlatos kronológiájához (kézirat). 335

Next

/
Thumbnails
Contents