Bács-Kiskun megye múltjából 24. (Kecskemét, 2010)
Apró Erzsébet: A Bács-Kiskun Megyei Levéltár közművelődési tevékenysége
mel került megrendezésre (2. sz. melléklet).27 A levéltári napot (és az ezt követőket is mindig) a fenntartó önkormányzat, a megyei közgyűlés elnöke, vagy helyettese nyitotta meg. Ugyanekkor, 2000. november 6-án, nyílt meg a levéltár Klapka utcai épületben, „50 éves a Bács-Kiskun Megyei Levéltár” című kiállítás is, amelynek rendezője én voltam, de a dokumentumok válogatását kollégáimmal együtt végeztük. Ez a kiállítás bemutatta az intézmény fejlődésének kiemelkedő állomásait az 1950-es alakulástól 2000-ig, Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék, majd Bács-Kiskun megye, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas és Baja thj. városok levéltárainak rövid történetét, a levéltárnoki állás szervezésétől az intézmény őrizetében lévő értékes és különleges iratokig. A rendezvénynek mintegy 130 résztvevője volt. A konferencia egész napjáról videofelvétel készült, a helyi média28 pedig tudósított az eseményről. A kiállításnak, amely a következő év végéig volt megtekinthető, 125 látogatója volt. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a kiállítás mellett az intézményt is bemutattuk az érdeklődőknek. 2001 novemberében a II. Levéltári Nap keretében „Történelemformáló személyiség” címmel került megrendezésre a tudományos konferencia (3. sz. melléklet). A neves előadók részvételével a könyvtár dísztermében megtartott rendezvénynek több mint 70 résztvevője volt. A konferencián húsz és harminc perc állt az előadók rendelkezésére előadásaik megtartására, amelyek tanulmányok formájában a levéltár évkönyvében olvashatók.29 Pénzintézetek és numizmatikusok figyelmére is számítva, nyílt meg 2002. január 21-én a „Pénzintézetek iratai a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban” című kiállítás. Rendezője Tánczos Tiborné volt. A kiállítást 237-en látták. 2000 novemberében a III. Levéltári Nap keretében rendezett tudományos konferencia témája Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójához kapcsolódott. A rendezvényen 7 előadás hangzott el (4. melléklet), amit mintegy 120-an tiszteltek meg figyelmükkel. Az előadások tanulmány formájában a levéltár évkönyvében nyomtatásban is megjelentek.30 A 2003. január 20-án nyílt kamarakiállítás címe „A puszták metropolisza. Kecskemét városképének alakulása a XIX. század végén, a XX. század elején a tervrajzok tükrében.” Rendezője Péterné Fehér Mária volt. A dokumentumok nagy mérete miatt, és állományvédelmi szempontból is, a kiállításon 94 dokumentumról készült digitális másolat került a nagyközönség elé: a város középületeiről, állami épületekről, templomokról, egyházi iskolák és bérházakról, egyházközségek, pénzintézetek, egyesületek, laktanyák épületeiről, polgári házakról és villákról. Apró Erzsébet_____________________________________________________________________________________ 27 A jubileumi év kapcsán alakította ki az intézmény a lógóját is, amely az I. Levéltári Naptól szerepel a rendezvények meghívóin, a kiadványain, a honlapon és az intézmény levélpapírjain. 28 A Petőfi Népe 2000. november 6-án, a Köztér pedig a november havi számában adta hírül a rendezvény témáját, időpontját. A Kecskeméti Lapok 2000. november 16-ai számában tudósított a rendezvényről. A Kecskeméti Televízió a Hírős Hírek műsorában számolt be az eseményről. Az esti műsorban félórás stúdióbeszélgetést közvetítettek dr. Tóth Ágnes és dr. lványosi-Szabó Tibor részvételével. A jubileum kapcsán a kiállítás rendezője 2000. november 7-én délelőtt élő adásban a Gong Rádió vendége volt. 29 Bács-Kiskun megye múltjából, 18. kötet. (Szerk.: Tóth Ágnes) Kecskemét, 2003. 7-85. o. 30 Uo. 87-206. o. 332