Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - KEMÉNY JÁNOS: A TISZTI FŐORVOS JELENTÉSE A BELÜGYI ÁLLAMTITKÁRNAK A BAJÁN, 1942. OKTÓBER 11-ÉN RENDEZETT ZÖLDKERESZTES „EGÉSZSÉGNAPRÓL" (FORRÁSKÖZLÉS)

A forgalomba hozott konzervek elkészítésének leírását, amit írógéppel sokszorosí­tottak, darabonként 10 fillérért árusították. ad 10.) A játéksátor sok gyermeket vonzott maga köré. A változatos áru java részét a leventeleányok nagy lelkesedéssel gyűjtötték össze, és ügyesen csomagol­ták. Nagy sikere volt itt a „Zsákbamacska" horgászásnak, és egyes játékok kisorso­lása is sokszor viharos derűt keltett. Itt említem meg, hogy a leventeleányok a Déri­kertnek egy alkalmas helyén gyermekmegőrző helyről is gondoskodtak, ahol egy órán át 20 fillérért foglalkoztak a másfelé szórakozó szülők által rájuk bízott gyer­mekekkel, s közben különböző játékokkal, hintalóval, hintaszékkel mulattatták őket. Perecárusítás. A perecet, melyből kb. 2500 darabot sikerült süttetnünk, az összes élelmiszeres sátrak árusították, éspedig úgy, hogy - a korlátozott mennyiségre való tekintettel - a belépőjegynek erre a célra megjelölt sarkát a perec átadása alkalmával leszakították. A perecet egyébként 3 pékmester készítette a rendelkezésünkre bo­csátott egységes kenyérlisztből, teljesen díjmentesen, és így egy perec előállítási költsége 1,2 fillért tett csak ki, viszont eladási ára 8 fillér volt. Kecsketej-ajánlás. Külön kell megemlékeznem a kecsketejnek, illetve a vele készült kávénak az értékesítéséről. Mintegy 25 db svájci eredetű fehérszőrű házi kecskét ve­zettek fel szegény sorsú tulajdonosaik, akik azoknak egyszeri fejési eredményét díj­talanul ajánlották fel a cél érdekében. A fejés teljesen higiénikus körülmények kö­zött a közönség előtt történt, és a frissen kifejt tej (összesen 12 liter) deciliteres poharakba töltve 10 filléres áron került eladásra. Ennél az akciónál természetesen nem a jövedelem volt a fontos, hanem a kecsketej fogyasztásának propagálása a mai tej szűke világban. A kecske tenyésztésére, takarmányozására, tejhozamára stb. vo­natkozó tudnivalók egy külön erre a célra rajzolt plakát hozta az érdeklődők tudo­mására. Az árusítás közben a kecskék tulajdonosai a hozzájuk fordulóknak készség­gel adtak mindennemű felvilágosítást. A sátrak forgalmának kockázatos volta. Az alkalmi sátrakban történt árusítással kapcsolatosan meg kell még jegyeznem, hogy bevételünket ezen az úton még igen számottevő módon fokozhattuk volna, ha még nagyobb mennyiségű élelmiszert, il­letve készételnemüt tudunk forgalomba hozni. A közönség, főleg a gyermekek, igen jó étvágyúaknak bizonyultak, minek következtében a sátrak nagy része már két óra alatt kiürült, noha igen tekintélyes mennyiségek voltak azokban a népünnepély megnyitása alkalmával felhalmozva, viszont az élelmiszermennyiséget a rendezési előmunkálatok során már nem növelhettük, mert egyrészt annak útját állták volna a közélelmezési korlátozások, másrészt pedig nem rendelkeztünk ilyen irányú korábbi tapasztalati adatokkal, és végül az őszi többé-kevésbé bizonytalan időjárás miatt sem vállalkozhattunk nagyobb mennyiségek elkészítésére, illetve beszerzésére, hiszen egy hideg eső népünnepélyünk sikerét teljesen tönkre tette volna. Szerencsére a két nappal előbb betört vihar és zápor után október 11-én ragyogó napsütés kedvezett programunk megvalósításának és lebonyolításának. Nem lehet vitás, hogy ez a ked­vező időjárás igen tekintélyes mértékben járult hozzá az „Egészségnap" anyagi sike­réhez.

Next

/
Thumbnails
Contents