Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - KEMÉNY JÁNOS: A TISZTI FŐORVOS JELENTÉSE A BELÜGYI ÁLLAMTITKÁRNAK A BAJÁN, 1942. OKTÓBER 11-ÉN RENDEZETT ZÖLDKERESZTES „EGÉSZSÉGNAPRÓL" (FORRÁSKÖZLÉS)

„Filléres árak." A belépőjegyek, nevezési díjak, nemkülönben az árusításra kerülő cikkek eladási árának megállapítása tekintetében a „Sűrű garas" elvét tartottuk szem előtt. Igyekeztünk filléres árakat megszabni, hogy a résztvevők számát, illetve a kö­zönség forgalmát emeljük. Ide mellékelten bemutatom a népünnepélyre szóló belé­pőjegyeknek, valamint a nevezési díjak és a műkedvelő fényképfelvételre jogosító „adományok" elismerését szolgáló jegyeknek egy-egy példányát. Az összes jegye­ken alkalmaztuk a zöldkereszt jelét, azokat sorszámozva, tőszelvénnyel ellátva és perforálva 24 állíttattuk elő, és külön erre a célra készült bélyegzőlenyomattal érvé­nyesítettük. Az olcsó belépőjegyek vonzó erejét nagymértékben fokozta az a kö­rülmény, hogy azok egyben egy darab perec vásárlására is feljogosítottak (Baján ui. kenyérjegy nélküli perecárusítás nincsen). A perecárusítás által kifejtett hírverésün­ket szerencsés véletlen folytán még azáltal is növeltük, hogy Bácsalmásról sikerült 1000 db kiflit is beszereznünk, és azt ugyancsak kenyérjegy nélkül tudtuk forga­lomba hozni. Ezek a filléres belépőjegyek tették lehetővé azt, hogy népünnepélyün­kön a legszegényebb ember is részt vehetett. Tárgyilagosan megállapíthattuk, hogy tényleg feltűnően sok volt az ünnepélyen mozgó nagy tömegben a kimondottan sze­gény sorsúnak látszó egyén, éspedig férfi, nő és gyermek egyaránt. A szegény gyermekeknek a népünnepélyen való részvételét - éppen a szociális szempontok ki­hangsúlyozása érdekében - azáltal is fokoztuk, hogy a bajai menhelyi telepen elhe­lyezett gyermekek között 100, a szegény iparostanoncok között (az ipartestület út­ján) ugyancsak 100, a szegény elemi iskolás gyermekek között pedig a tanítók útján több száz darab belépőjegyet osztottunk szét ingyen. A menhelyi gyermekeknek ezenfelül még egy-egy darab perecet is adtunk ingyenesen, és részükre a zöldke­resztes bábszínház megtekintését ugyancsak díjmentesen lehetővé tettük. Versenyek és szórakozási lehetőségek. Nagy embertömeg megjelenését igyekeztünk elérni azáltal is, hogy különböző versenyeket hirdettünk. Az 1-6 éves gyermekeket, illetve szüleiket az „egészségverseny" az elemi iskolás fiúkat a különböző játéksze­rek (körhinta, hinta, libikóka, oroszteke" 3 , játékcéllövölde stb.), az elemi iskolás leá­nyokat pedig az előbb említett játékszereken kívül különösképpen a játékbaba­szépségverseny csalogatta. A középiskolás diákokra és a leventékre viszont a céllö­Perforálva: átlyukasztva, átvágva. Egyenes vonalú lyuk vagy réssor készítése kiszúrással. Főként szétválasztásra kerülő papíripari termékeknél (pl. bélyeg, jegyzettömb, jegyek stb.) használatos. Az oroszteke feltehetőleg a lengőteke bajai elnevezése. A lengötekéhez 8 db baba, 1 db királynő, 1 db golyó és 3 m sátorzsinór szükséges, amelyhez a golyó van kötve. A babákat az alaplapra kell felállítani, úgy, hogy a királynő kerüljön középre. A babák között a legkisebb távolság a golyó mére­te lehet. A golyónak nyugalmi helyzetben az akasztóval (D sarok) ellentétes sarkon (B sarkon) lévő baba helyére kell lógnia, az alaplaptól kb. 25 cm magasan. A lendítő játékosnak a kijelölt alapvonalnál kell állnia (C ponttól) olyan távolságra, hogy még kényelmesen el tudja lendíteni a golyót. Úgy kell a golyót lendíteni, hogy az alaplap (B sarka) mellett elhaladva kerülje meg a babákat, és visszafele lendülve azokat eltalálja. A visszalendülö golyót meg kell fogni, hogy a többi babát fel ne döntse, mert azért büntetőpont jár, annyi, ahányat eldöntött (a királynőért kettő). A játékosok száma nincs meghatározva. Egy játékos egy sorozatban hármat lendíthet egymás után. Abban az esetben, ha az első vagy második lendítés után letarolta az összes babát, akkor újra fel kell állítani az összesét, így egy sorozatban maximálisan 30 pontot lehet elérni, ha a királynő feldöntése kettő, a többi babáé egy-egy pontot ér. Ha minden játékos azonos számú sorozatot lendített, az összesítésnél az nyer, aki a legtöbb pontot érte el. A játék manapság 12. éves kortól ajánlott.

Next

/
Thumbnails
Contents