Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - KŐFALVINÉ ÓNODI MÁRTA: ÖREGDIÁK-TALÁLKOZÓ ÉS MÓRA-EMLÉKTÁBLA-AVATÁS KISKUNFÉLEGYHÁZÁN 1935-BEN

Meg nem valósult tervek Hosszú szervezőmunka után körvonalazódni kezdett az ünnepség programja. A Vén Diákok Társasága felvetett néhány ötletet, amely végül is nem realizálódott. Azt bemutatandó, hogy milyen nagyszabású rendezvényt terveztek, álljon itt néhány példa a meg nem valósult tervek közül: - Móra félegyházi szülőházának megkoszorúzása. - Móra apja, Móra Márton félegyházi alsó temetőben lévő sírjának rendbeté­tele. - Édesanyja hamvainak Szolnokról történő hazahozatala Félegyházára. - Móra Ferenc szegedi sírjának küldöttség általi megkoszorúzása. - Az elhunyt, Félegyházán eltemetett volt diákok sírjának megkoszorúzása. Ezek a tervek nem váltak valóra részben idő hiányában, részben azért, mert nem kötődtek szorosan az öreg diákok találkozójához. Ezen indítványok végrehajtását az öregdiákok a félegyházi Móra Ferenc Társaságra hagyták. A meg nem valósult tervek másik részét azok az elképzelések tették ki, ame­lyek arra irányultak, hogy Félegyháza lakosságát is jobban bekapcsolják a rendez­vénybe, illetve a várost a szélesebb közönség előtt is ismertebbé és népszerűbbé te­gyék, egyfajta idegenforgalmi látványossággá bővítsék az öregdiákok találkozóját. Ilyen ötletek voltak: sportünnepség; strandfürdő meglátogatása; toronyzene, térzene; népünnepély a városi parkban; a budapesti érdeklődők számára ún. filléres gyors (kedvezményes árú vonatközlckedés) indítása. Ezek a rendezvények azért maradtak el, mert az öregdiák-találkozó tervezett időpontja (június 15-16.) után két héttel, azaz június 29-30-án került megrendezésre a félegyházi idegenforgalmi nap (Kiskun nap), és ezek az attrakciók inkább ennek a rendezvénynek a profiljába illeszkedtek. Felmerült a gondolat, hogy a két eseményt rendezzék együtt. Itt Félegyháza volt a kezdeményezőbb és minden együttműkö­désre hajlandónak mutatkozott, de ez a megoldás Lászlóffynak nem tetszett, mert féltette az ünnepségük bensőséges hangulatát. Továbbá, mint írta: „A mi jubiláris nagy diáktalálkozónk, amely Móra Ferenc emlékének megünneplésével kapcsolatos, csak abban az esetben lesz igazán mélyreható, ha az intézetnek jelenlegi ijjúsága is részt vesz azon, mert csak ez esetben lesz a mi ünnepségünknek nevelő hatása. [...] Minthogy mi a gimnáziumi ijjúság nélkül nem ünnepelhetünk, ez pedig június végé­vel már nincsen együtt", így az együttműködés ötlete kútba esett. 48 Lászlóffy úgy vélte, hogy a rendezvény általános érdeklődésre tarthat számot, ezért azt tervezte, hogy a rádió helyszíni közvetítéssel számol be majd az esemény­ről, sőt, a hangos híradó számára filmfelvételeket is készítenek, így még szélesebb kör szerezhetett volna tudomást az ünnepélyről. 49 A rádió igazgatósága arra hivat­kozva, hogy a program nem lesz elég színes és gazdag ahhoz, hogy a hallgatóközön­ség tetszésével találkozzon, elutasította a közvetítés lehetőségét. 30 KMFGI Lászlóffy Mihály levelei. 143. és 165. levél Radnai Márton félegyházi rendőrkapitányhoz (1935. január 12.), ( 1935. január 24.). Uo. 356. levél, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. Igazgatóságához (1935. április 24.); 357. levél, A Magyar Filmiroda Rt. Igazgatóságához (1935. április 24.). Uo. 381. levél, Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. Igazgatóságától (1935. május 2.).

Next

/
Thumbnails
Contents