Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁG ÜGYÉSZSÉGE AZ ELLENFORRADALOM ÉS A KONSZOLIDÁCIÓ IDEJÉN (1919-1922)

A tanulmány az irányítási és utasítási jogot kizárólag politikai ügyekben tartotta elképzelhetőnek, azzal, hogy azt a miniszter csak a legfőbb ügyész útján gyakorolhatná. A megszüntetésre javasolt főügyészségek személyzetét a szerző részint a „tetemesen megnagyobbodott hatáskörű legfőbb államügyészségnél', másrészt az ügyészségek vezetőiként kívánta elhelyezni. A számos újító gondolatot tartalmazó írás a jogfolytonosság helyreállítása során visszhangot nem keltett. * A hatalmi viszonyok tisztulásával a kormányzat megoldást keresett az igazságügyi szolgálatban állók javadalmazási kérdéseinek rendezésére is. Az elmúlt évek rendkívüli viszonyai között számos tételből állt össze a javadalmazás: fizetésből, pótlékokból (személyi, átmeneti, külön, családi), segélyekből (háborús, drágasági) és lakpénzből.

102 Azonban az áruhiány és rendkívül gyors pénzromlás (1919 februárjától egy év alatt a közszükségleti cikkek árai kb. 1000%-kal emelkedtek) miatt a javadalmazás elértéktelenedett, így a „tisztviselői fizetések a háború előtti helyzettel szemben ma csak 1/20-ot érnek; s ha közben a fizetések a régiek 4-5-szörösére emelkedtek, ez annyit jelent, mintha a valóságban [...] a régi állagnak 1/4 vagy 1/5ére szállottak volna le [...]. Ez a gyökere a tisztviselői s így a bírói és ügyészi kar nyomorának".

102 Az általános elszegényedés különösen súlyosan érintette az addigi egzisztenciájuktól teljesen megfosztott menekülteket, akik helyzete ellehetetlenült. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület (OBÜE) 1920 nyarán tartott közgyűlésén ezért a „panaszok áradatát, a nélkülözések tengernyi sokaságát kellett végig hallgatni a megszállott területekről menekülő kartársaktól, akik csalódtak abban, hogy a megcsonkított állam eltartásukat biztosítja")

04 Ferdinandy Gyula igazságügy-miniszter 1920. június 15-i nemzetgyűlési felszólalásában a kormány részéről el is ismerte, hogy „a közszolgálati organizmusnak az a része, amely a magyar bírókból és ügyészekből alakul, rendkívül nyomorúságos viszonyok között él." Ezért ennek orvoslására a kormány június 20-án benyújtotta a „A királyi ítélőbírák és a királyi ügyészek illetményéről" szóló törvényjavaslatot.

105 Az általános indokolás kiemelte, hogy az „a nagy és nehéz feladatot, mely általában, de különösen most, a közelmúltban pusztulásra kárhoztatott jogrend helyreállításánál és a jogbiztonságnak újból való megszilárdításánál a bíróságokra hárul, csak erkölcsileg és anyagilag független és így minden befolyástól ment bírói kar oldhatja meg". A javaslat szükségesnek tartotta az 1871:XXXII. tc. szerinti önálló jogállás visszaállítását, mivel „ezt a külön státust szüntette meg az 1893.TV. tc, ami visszaesést jelent a korábbi jogállapotokkal szemben". A javadalmazás tekintetében a javaslat leszögezte, hogy „a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben, az árviszonyok szertelen hullámzásai kötött teljesen kielégítő megoldást nem nyújthat." Éppen azért azt a módot választotta, hogy egyrészt az illetmények megállapítását külön táblázatba foglalta, amely a rendszer érintése nélkül BKMÖL VII. 16. (491. d.) Budapesti főügyész 43/1920. fü. GÜNDISCH Guido, 1920. 1. o. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület közgyűlése, Jogtudományi Közlöny (a továbbiakban: JK.) 1920/13. 103. o. Nemzetgyűlési napló III. k. 361. o.; III. k. 204-217. o.