Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: A VÁROSI MÉSZÁRSZÉK ÜZEMELTETÉSE KECSKEMÉTEN A XVI-XVII. SZÁZADBAN

A hódoltság évtizedeiben a tanács ismételten rászorult arra, hogy váratlan kifizetések során a kocsmából vagy a mészárszékből kérjen aranyat, vagy ezüst véreteket. Ezért elszámoltatásuk sem csak az év végén történt, hanem a tanácstól kapott egy-egy megbízatással évközben számoltak el. A századfordulón, a kiszámíthatóbb állapotok között - legalábbis a kuruc szabadságharcig - a hivatali év leteltével attak számot a székbírák sáfárkodásukról. „[...] az új székbeli székbírák [...] böcsületesen számot attanak [...] /. Készpénzt, garas és sustakul adtának tall. 214, gar. 5, den. 9. 2. Adtának [...] négy ökröt, tall. 59. 3. Bőrök ára vagyon Rimaszombatban lakos Némedi Andrásnál tall. 295, gar. 3, den. 10. 4. Csertő János úrnál F [or intj H[ungaricalisj 24, Szeles Pálnál F. H. 66, Barát Györgynél F. H. 59, Virágh Péternél F. H., 19, den. 80. Melyekért minnyájan szappannal fizettesse[nekj. 5. Kucsár Sámuelnél egy tehén ára, tall. 8"

35 Tekintettel arra, hogy ilyen hatalmas összegekkel kellett sáfárkodniuk, a székbírákat anyagilag is felelősségre vonhatták. Bálint deák már idézett esete jelzi, hogy a tanács szigorúan őrködött a közösség pénze fölött. Nemcsak a székbírákat, hanem esetenként a mészárosokat, gulyásokat is felelősségre vonták gondatlanságukért: 1700-ban Dobos Istóknak ,^4z ruháját elfogtuk, mert egy ökröt elvesztett"

36 b) Beszerzés Ezen a tájegységen belül a mészárszék megfelelő mennyiségű és minőségű áruval történő folyamatos ellátása - a háborús évektől eltekintve - viszonylag könnyen történt. A pusztásodás következtében a környező hatalmas területeket csak a rideg állattartás révén tudták hasznosítani. Történészeink ennek méreteit, a jószágok számát néhány esetben rosszul becsülték fel, eltúlozták. Hornyik János szerint „nem volt ritka eset, hogy egyetlenegy kecskeméti gazdának egy- vagy kétezer darab szarvasmarhából álló gulyái, egy-vagy több száz darab lóból álló ménese, azon kívül juh- és sertésállománya legyen [.,.]". Később Mészáros László tényként fogadta el Hornyik állítását, és ebből azt következtette a XVI. századi állapotokra, hogy „Több százas vagy ezres gulyákat és méneseket viszonylag kis tőkebefektetéssel fel lehetett hizlalni a bérelt pusztákon"

38 Ezzel szemben azt kell hangsúlyoznunk, hogy a legbékésebb évtizedekben a leggazdagabb cívisek birtokában is ennek valószínűleg csak a töredéke volt. Meggyőzhet erről bennünket az egyik legfontosabb adóalapnak, a vadszámnak a század második felében történő alakulása.

39 BKMÖL IV. 1510/i. 1703. 8. o. BKMÖL IV. 1510/g. 1693. 130-133. o. HORNYIK János, 1927. 71. o. MÉSZÁROS László, 1979. 91. o. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2007. 18-24. o., ill. 10. o.