Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN
- az ismételten előidézett pénzromlás mellett - részben abban kereshetjük, hogy a mezőgazdasági termelőmunka során mind több területen igényelték az ökröknél mozgékonyabb, gyorsabb igavonókat. A másik fontos okként a szállításon belül jelentkező igények erőteljes változását kell megemlítenünk. A török kiűzése után nemcsak az áruk mozoghattak lényegesen nagyobb tömegben és sokkal nagyobb távolságokon belül a korábbiakhoz képest jóval vigasztalóbb biztonságban, hanem a személyek mozgása is erősen megnőtt. Részben ehhez az igényhez igazodva, részben pedig a hadsereg és a közigazgatás igénye alapján kiépülő postaszolgálat követelt nagyobb számban és jobb minőségben lovakat a tenyésztőktől. Ezek az igények és követelmények együttesen a következő században a lótenyésztés előtt újabb igen nagy lehetőségeket, a korábbiaknál jóval tudatosabb és eredményesebb kiválogatást, nemesítést, a tartási körülmények lényeges javítását és a takarmányozás új alapokra történő helyezését követelték meg. Ezek a feltételek nálunk viszont csak a század második felében jöttek létre, és hozták meg az első igazán komoly eredményeket. V. A juhászat Háziállataink közül kétségtelenül a juhok tudták évszázadokon át a legtöbb nyersanyagot szolgáltatni a háztartások számára. Termékeik minden család életében fontossá, sok esetben meghatározóvá váltak. Az év jelentős részében tejük, különféle tejtermékük, a hosszú időn át jól tárolható és szállítható sajtok nélkülözhetetlenné váltak szinte minden vagyoni-társadalmi csoport táplálkozásában. Húsuk nélkül csaknem elképzelhetetlen volt a hétköznapokon és családi ünnepeken az egykori élelmezés. Bőrük, gyapjúk a ruházkodás elengedhetetlen alapanyagai és kellékei voltak. Tekintettel arra, hogy néhány juhot még a legszegényebb háztartások is meg tudtak vásárolni, és el tudtak tartani, a baromfi mellett a legszélesebb társadalmi csoportok váltak érdekeltté tartásukban. A Homokhátság, illetve az ezen belüli települések hódoltság alatti juhtenyésztéséről átfogó munka még nem készült. Hornyik János munkáiban utalt ugyan több helyen is a juhtenyésztésre, sok helyen idézte, milyen mennyiségű juhot, bárányt kellett egyik vagy másik hadsereg, illetve hatóság számára szolgáltatni, elszórtan idézett több részt a juhászokkal kapcsolatos rendészeti intézkedésekből, de ezek csaknem kivétel nélkül - egymástól elszigetelten jelennek meg. Mészáros László a XVI. századi defterek adataira alapozva vázolta fel a budai szandzsák településeinek juhászatát. Bemutatta, hogy a Duna-Tisza közén akkor a „három város" között Kecskemét juhtenyésztése volt a legjelentősebb. A „hász" városok juhállományának közel fele a kecskeméti gazdák tulajdonában volt. Az 1546-os adatok szerint itt lakott a juhos gazdák kétötöde, 1562-ben pedig kétharmada. 223 A Szegedről készült monográfiában Szakály Ferenc a város széles körű állattartását ismertetve a juhászairól csak egy 1670 körüli - pontosan nem datált - török adó- és tizedjegyzék alapján tudott adni néhány támpontot. Ekkor Szegeden 18 873 db juhot találtak az összeírok, amely azt jelzi, hogy az előző századhoz képest számottevően megnőtt a gazdák állománya. 224 Hódmezővásárhelyen a XVII. században a juhtenyésztés igen elterjedt volt: a 321 adózó közül 81 gazdádnál írtak össze juhoMÉSZÁROS László, 1979. 84-90. SZAKÁLY Ferenc, 1983. 683-686.
