Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

Illyés István 1677 105 18 Tóth György 1680 31 8 Szabó Bálint 1680 90 18 Bede Lukács 1680 66 16 Császár Gergely 1682 309 18 Tóth Gergely 1685 54 14 Tehát a rideg ménesek számát nehéz lenne meghatározni. Egy-egy adat alapján következtethetünk méreteikre. Korábban idéztük már, hogy 1664-ben a város talán leggazdagabb emberének száz lóból állt a ménese. Egy korábban idézett szöveg alapján nyilvánvaló, hogy a hatvanas évek elején a kb. 400 vadszám után adózó Deák Pál rideg ménese is közel száz lóból állott. Aligha kétséges, hogy a hasonló vagy ennél is jóval nagyobb vadszám után adózó gazdák ekkora, vagy ezt megközelítő nagyságú méneseket tartottak.

183 Tekintettel arra, hogy Kecskeméten 1662-ben 12 gazda adózott több mint 200 vadszám után, és számuk 1676-ra 18-ra nőtt, ezek alapján legalább tucatnyira tehetjük azoknak a gazdáknak a számát, akik figyelemre méltó önálló ménest tartottak, és hozzájuk több kisebb vagyonú gazda társulhatott. Tehát a többi gazda valószínű, hogy hasonló módon járt el, mint a szarvasmarhák tartásában. A csikósokat tartó gazdákról készült rövid lista pedig arról győz meg bennünket, hogy nemcsak a dúsgazdagok fogadtak fel ménespásztorokat. A 30 és 100 vadszám után adózók között is találhatunk többeket, akik - minden bizonnyal cimboraságban - tartottak ménest, fogadtak fel hozzájuk pásztort. Márpedig az 50 és 200 közötti vadszám alapján adózók 1662-ben 86-an, és még 1684-ben is 74-en voltak. Azt sajnos nem tudjuk megközelítően sem meghatározni, hogy az összefogásra kényszerülő gazdák hány önálló ménest tartottak fenn.

184 Az viszont kétségtelennek látszik, hogy többen egyfajta vállalkozási lehetőségnek tekintették ezt az igényt. A rideg ménes fenntartásának egyetlen célja a jószágok szaporítása, a termelőmunkában és a közlekedésben szükséges utánpótlás biztosítása volt. A ménesben együtt tartották a kancákat, a méneket és a különféle korú csikókat. A legmegfelelőbb egyedek különválasztásáról, a fialás időpontjának behatárolásáról, tudatos tenyésztésről ekkor még alig beszélhetünk. A rideg ménesekben levő lovak számáról csak egy-két esetben történik említés. A korábban idézett bírói ítéletből tudjuk, hogy Deák Pál pusztaszeri ménesében legalább 120 ló volt, és 1703-ban a tanács ménesében - a csikókon kívül - 51 lovat vettek nyilvántartásba.

185 Ehhez időben legközelebbi megbízható adatot csak a XVIII. század derekáról tudunk idézni, amikor már egészen más szerveződés keretében a Kecskeméten az 1675. évi adólajstrom szerint hét paraszlnábobról szólhatunk, akik 300-nál nagyobb vadszám után adóztak: Deák Pál 652, Hegedűs János 300, Nagy István 302, Pathay András 758, Császár Gergely 309, Kalocsa János 759 és Kamarás Ambrus 759. Az arányok jobb érzékeltetése végett megjegyezzük még, hogy a városban 1676-ban az egy adófizetőre jutó vadszám átlaga: 21,9 volt. A kisebb falvak gazdái együttesen tartottak ménest. Egy 1660-ban született kecskeméti bírói döntésből tudjuk, hogy „Mindszeti Kis Géczi törvényünk székin megesküdvén, hogy noha kifogta volt az falu ménese közül [a perben szereplő lovat], de el nem hajtotta." IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 74. BKMÖL IV. 1508/c. 1703.281.