Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

A lovak rideg tartása kétségtelenül járt némely előnnyel. Egyrészt sokkal kisebb tőkebefektetést igényelt, másrészt - hihetően - rendkívül szívós és kitartó példányok nevelkedtek ezekben a ménesekben. Ezt az állapotot viszont nem szabad idealizálni. Ennek az igénytelenségnek komoly ára volt, mivel a takarmányhiány és a mostoha időjárás miatt legyengült állatok között gyakoribb volt többfajta betegség, és nagy volt az elhullás, így csekély a szaporulat. A városi magisztrátus ezekben az évszázadokban önállóan gazdálkodott. Ez szükségessé tette, hogy jelentős számú lovat biztosítson mind a hivatalnokok közlekedéséhez, mind pedig a városházához, az ott működtetett konyhához szükséges különféle anyagok, áruk szállításához. Ezért célszerű volt önálló ménest tartania. A tanácsi jegyzőkönyvben kezes ménesről már 1614-ben történt említés: „A város közönséges kezes lovainak őrzésére állíttassék vagyis fogadtassék edgy Ménes pásztort Dömötör napig légyen az vele való szegődség minden edgy lótul edgy-edgy Csupor Buza, edgy kenyér és edgy font hús légyen fizettése." Az ezt követő évtizedekből nem maradt erre vonatkozó feljegyzés. A következőt csak 1677-ben vetették papírra, amikor minden bizonnyal végvári katonák a tanács rideg ménesére vetettek szemet: „a Monostori pusztáról a ménest meg indították vala, méltatlanul el akarván hajtani...".

,7j Az 1680-as évek elejéről már több feljegyzés maradt a város csikósának konvenciójáról: „Csikós béri flo. 10. Egész ruha." Ezek a feljegyzések minden tekintetben kétségtelenné teszik, hogy a tanács ekkor valóban tartott önálló ménest.

174 Erre utal a következő két feljegyzés is: „A város ménesében megismervén a herényiek két lovat, adtak tőlük 12 garast." „Berényben Lakó Terenyei Janóstul vettünk egy lovat a ménesre tall. 5,5."

17:> Bár a kilencvenes évekből nem találtunk hasonlóan egyértelmű utalást, a század végén ismét fellelhető a csikós a konvenciósok között: „Ménespásztor konvenciója készpénz flor. Hung. 7. Dolmány, nadrág, I pár ing. Totum."

176 Valószínűsíthető, hogy a ménes folyamatosan létezett. Annak érdekében, hogy kétségtelenné tegyük, valóban a város csikósáról, a tanács méneséről volt szó, egy 1703-ból való adatot idézünk. A város juhászatának adatait rögzítve, a következő sorokban lejegyezték: „Az lovak száma: öreg lovak 37, billegés csikók 14."

177 Tehát a város, ha nem is különösen nagy, de mindenképpen egy közepes nagyságú saját ménest tartott már a XVII. században is, amely a következő évszázadban a város gazdasági életében lényegesen jelentősebbé vált. Miként a szarvasmarhák esetében utaltunk erre, a lovak tartásánál is az volt hosszú időn át a gyakorlat, hogy egy-egy nagyobb gazda méneséhez csapták a kisebb vagyonnal rendelkező gazdák csekély számú lovaikat, és arányosan vállalták a puszta bérletét, valamint a csikósok bérét. Ennek kétségtelen bizonyítéka a következő bírói döntés: „1664. január 9. Ennek előtte elmúlt felső esztendőben Kalocsa Jánosnak hajtották volt el ménesét a pusztaszeri földről; az lovak voltak Kalocsa Jánosé száz ló és Pál Jánosnak is volt közöttük 19 lova. Utána fáradván és költvén, az lovak után való költség esett 125 tallérokban, és így esik egy-egy lóra egy tallér."

178 RUSVAY Kálmán, 1979. 55. BKMÖL IV. 1508/c. 1680. 267. 1681-ben: „Csikós béri flo 10, ruha egész. Két sing lábravalót adtam neki. Item flo 12, ködmenre gar. 6." BKMÖL IV. 1510/i. 1682. 49-62., ill. 39-46. BKMÖL IV. 1508/c. 1700. 189-176. Uo. 1703. 281. A ménes mellett a város juhnyájának adatait is rögzítették. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 96.