Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

henet" hagyományozott az egyik kápolnának.

126 Az újabb ritka esetek egyike 1700ból való: „Körösi emberiül egy barna tehenet tall. 6 [vettünk]."

127 Nem lehetetlen, hogy a házaknál tartott fejőstehenek is hasonlók közül kerültek ki. Tudatos tenyésztésre ezekben az évtizedekben érthetően nem lehet gondolni. A baromban a különféle korú és nemű jószágok együtt voltak. Az érdemi kiválogatás, a céltudatos szaporítás ismeretlen volt. A barmos marhák összetétele gulyánként változhatott. A XVII. századból a Homokhátság területéről csak Kiskunhalason maradt ránk egy adatsor. E szerint a városban lévő szarvasmarhák 18,46%-a ökör, 31,61%-a tehén, 13,16%-a tinó és 36,77%-a borjú volt.

128 A XVII. századi kecskeméti rideg gulyák összetételére csak egy 1786-1787-ból fennmaradt adatsor alapján tudunk következtetni. E gazdasági évből fennmaradt teljesnek mondható kimutatás szerint Kecskeméten nyolc gulyában 4590 jószág volt. Ezek 45,64%-a tenyészérett tehén, 5,0%-a tinó, 23,66%-a két évesnél öregebb üsző, 24,62%-a másodéves volt. A 48 bika az állomány 0,96%-át alkotta.

129 Aligha kétséges, hogy a hódoltsági mezővárosok és falvak egyik gazdasági alapja, jövedelmük egyik fő forrása a szarvasmarhák hasznosítása volt. Közismert, hogy a gépipar felvirágzásáig a legfőbb igavonók között tartották nyilván az ökröket. A XVII. században pedig mind a civil életben, mind a hadseregen belül kétségtelenül a legfontosabb igás állatok voltak. A rideg körülmények között megedződött tinókat általában négy éves korukban törték járomba, és általában egy évtizeden át szolgálhatták gazdáikat. A hadsereg számára azért is fontosak voltak, mivel szükség esetén az élelmezést is kisegíthették. A városra nehezedő hosszú fuvarozás nélkülük megoldhatatlan lett volna. Számukra korábban több helyen történt utalás. Az Alföldön tenyésztett, rideg körülmények között felnevelt ökrök iránt folyamatosan nagy volt az érdeklődés mind a királyi területek földesurai, mind pedig az erdélyi főurak részéről. Időről időre jelentős számban vásároltak, rendeltek a kecskeméti gazdáktól is. A csak szórványosan fennmaradt adatok is egyértelműen vallanak erről. „Amely 188 tallért hagyott Csaba János uram palatinusné asszonyunk ökreire, [...] vettem 18 ökröt, bokrát 23 talléron, facit summa tall. 207." Egy évvel később, 1668-ban „Wesselényi Lászlónak vöttünk két ökröt Szálai Istvántúl tall. 17,5."

ljü Erdődi gróf rendkívül meg lehetett elégedve a kecskeméti ökrök tulajdonságaival. Erről sorozatos vásárlásai tanúskodnak: 1677-ben „Gróf Erdődi György urunk számára az őnagysága parancsolat]ábúl vöttünk 16 ökröket per tall. 175,5." „Adtam Erdődi György 13 ökréért 54 aranyat, 1 tall." „Erdődi uram őnagyságának amely 14 ökröket hajtottunk, bokrát [vettük] tall. 17." „Erdődinek székbíráktúl vet126 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/c. 31. 127 BKMÖL IV. 1510/g. Kecskemét város számadási iratai. Székbírói számadások (a továbbiakban: IV. 1510/g.). 1693. 90-97. 128 SZAKALY Ferenc, 2000. 333. Ez esetben tehát nem egy vagy több gulya összetételéről van szó, hisz hiányzik a tenyészbikák száma, ugyanakkor számottevő hányadot képez az igavonásra már betört ökrök tömege. 129 BKMÖL IV. 1504/c. 1787. 140. doboz. 130 BKMÖL IV. 1508/c. 1667. 172-173., ill. uo. 1668. 182-186.