Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN
födél nélküli alkotmány „szárnyéknak" neveztetik, s csak arra szolgál, hogy a szél ellen enyhet s ótalmat adjon a baromnak [...]" 59 Ily módon a gazdák megtakarították az istállók építését és a jószágok takarmányozásához szükséges munkaerőt, de éppen ezért számottevő volt a jószágok között az elhullás, és a megmaradtak is sok esetben a tavaszra rendkívüli módon leromlottak. A kiváló polihisztor, Bél Mátyás is megörökítette híres munkájában az alföldi marhatartás ezen zord körülményeit: „Falvakon kívül vagy pusztákon tartják őket szabad ég alatt, vagy a magyarok által pajtának nevezett állásokban. Csürszerű építmények ezek, úgy készülnek, hogy néhány fából való oszlopot állítanak, rájuk tetőt szerkesztenek, és szalmát hánynak a gulya oltalmául. Ide hajtja a magyar éjszakára, leginkább télvíz idejére az időjárás megpróbáltatásának elkerülése végett, amennyit csak be tud fogadni, kivált hizlalásra fogott ökröket." 60 Helyesen emelte ki, hogy ez a forma már egy lépcsőt jelent a féligmeddig istállózónak mondható tartás felé, és az állománynak főként csak az értékesítésre szánt részét védték még ekkor is a szélsőségekkel szemben. A viszonylag csekély tőkebefektetést igénylő rideg marhatartás egyik kritikus pontja a téli takarmányozás volt. E téren a gazdák a XVII. században nemcsak az időjárásnak voltak kiszolgáltatva, hanem a közállapotoknak és a háborús viszonyoknak is. A nagyobb mezővárosoknak évtizedeken át hatalmas mennyiségű takarmányt kellett előállítani és elszállítani igen nagy távolságra a különféle katonai egységek számára. A törökellenes harcok során a hadsereg állományában lévő ökrök téli takarmányozása rendkívüli gondot jelentett. Ezen általában úgy segítettek, hogy a környező falvak és mezővárosok kötelességévé tették ezek takarmánnyal való ellátását. Ez a váratlan és súlyos teher Kecskemétet is többször sújtotta: „Anno 1695. die 8. Decembris. Pro intententione hoztanak az nemes vármegye limitatiójából reánk 206 császár ökreit. Item 1696. die. 18. Januarii. Hoztanak reánk azon császár ökrei közül 44. 31. Mártii. 2 órakor ismét hoztak az intertenentiatul nro 50." 1 Ezeket a terheket az tette igazán nehézzé, hogy gyakran a különféle kóbor csapatok tették lehetetlenné a nyári kaszálásokat és a szénagyűjtést, még gyakrabban pedig a különféle hadseregek által kikényszerített hosszú fuvarok vették el az időt a nélkülözhetetlen takarmánykészítéstől. Ez a gond a század egészén át nyomasztotta az állattartókat. 1600 táján tatár csapatok dúlták fel több alkalommal még Kecskemétet is. A következő néhány évtized viszonylag nyugalmasabb lett, de a 60-as években török és ismét tatár egységek garázdálkodtak ezen a vidéken is. A hetvenes és nyolcvanas években pedig a kuruc katonákkal gyűlt meg mind a tanácsnak, mind pedig az egyes gazdáknak a baja. A Bécs elleni támadástól (1683) több mint egy évtizeden át a tatár hordák újabb és újabb rablásai és dúlásai bénították meg a mezővárosok életét. Részben ezt követően, részben ezzel párhuzamosan a keresztény hadak ellátása és szállítása állította kétségbeejtő helyzetbe még a vagyonosabb gazdákat is. 62 Elképzelhető, milyen keserves telekkel néztek szembe a jószágtartók, ha még évtizedekkel később, a teljesen békés évtizedekben is rendkívüli gondot jelentett a legszükségesebb takarmány előállítása és a jószágok teleltetése. Mindennél jobban illusztrálja ezt egy 1741-ben írt levél, melyet a helyi tanács küldött a Felvidékre: „a KUBINYI András-VAHOT Imre, 1853. 108-109. BÉL Mátyás, 1984. 87. BKMÖL IV. 1504/m. Robotlajstromok, 1695. 2. A XVII. 1660-as években részben török csapatok, részben pedig tatár egységek támadtak Kecskemétre is.