Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

Nagy Márton 229 34,5 Oláh István 386 80 Pathay András 800 118 Sárközi István 250 19 Sárközi Pál 243 23 Szabó István 244 84,5 Szeles György 210 32 Szentkirályi Pál 201 24 SZÍVÓS János 328 25,5 Varga István 510 72 Természetesen ezzel nem azt állítjuk, hogy a háború következő évei, sőt másfél évtizede kisebb terhet jelentett volna a város lakosságának, hanem csupán azt, hogy a korábbi évtizedekben felhalmozott vagyon, az összegyűjtött értékek nagyobb részének elrablása, majd elpusztítása már Buda elfoglalása előtt megtörtént. A falvak és a mezővárosok lakosai számára a következő évek keserveit éppen az növelte, hogy a sok évtized alatt felhalmozott tartalékoktól már a felszabadító harcok megkezdése előtt megfosztották a várost, és annak lakosságát. Ezután már nem a tartalékok sarcolása történt, hanem sok esetben a legfontosabb termelőerőket konfískálták, amelyek híján a családok többségének a létfenntartás is rendkívüli nehézségeket jelentett. A statisztikai adatok gyakorta önmagukért beszélnek, és nem kívánnak magyarázatot, észrevételezést. Ebben az esetben a megállapítás különösen helytálló. Mégis a szembeszökő különbségek, a pusztulás mértékét érzékeltető arányok sem teszik feleslegessé, hogy egy-két tényre külön felhívjuk a figyelmet. Ez a táblázat jól érzékelteti, mennyire bizonytalan lábakon állt az a jelentős és olykor kiemelkedő paraszti vagyon, amely a hódoltság utolsó évtizedeiben a Homokhátság mezővárosaiban felhalmozódott. Tekintettel arra, hogy túlságosan is szem előtt volt, sokak számára szinte kihívónak érződött az élő jószágok tömege mind a rabló tatár és kuruc csapatok, mind a reguláris hadseregek főtisztjei számára, akik építettek, számítottak ezekre az értékekre, energiákra talán még akkor is, amikor már azok nagyobb részét régen elrabolták, és csak amelyeknek már csak az emléke maradt meg. Azok a falvak és mezővárosok, amelyek gazdasági alapját valamely intenzívebb mezőgazdasági kultúra, számottevő iparos réteg vagy kereskedők csoportja alkotta, talán kevésbé voltak sebezhetők, mint ezek az úgynevezett cívis városok. Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy 1683 és 1687 között csaknem kártyavárként omlott össze Kecskemét és a térség nagyállattartásra épülő gazdasága. A kisebb mezővárosok és falvak pedig mindig is jobban ki voltak téve az apróbb portyázó csapatok pusztításainak is. Annak érdekében, hogy érzékeljük, Kecskemét esetében nem kivételes esetről, nem egyetlen feljegyzés, nem egyetlen lajstrom félreértelmezéséről van szó, hanem egy régió egészére igaz a korábbi állítás, célszerű a szomszédos Nagykőrösön végbement változásokat is áttekinteni.

36 A vadszámok a jelzett évek adókönyveiben lelhetők fel. A nagykőrösi állatok számára vonatkozóan 1.: IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1985/e. 467.