Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

száma az összes 17,18%-át alkotta. Tehát a vadszámnak a 60-as évek végén történő kiugróan magas növekedését ez a migrációs folyamat számottevően elősegíthette. Tekintettel arra, hogy az egyes gazdáknál a marhaszám nagyobb hányadát kétségtelenül az élő állatok alkották, ennek az adóalapnak a változásai, ha közvetve is, de képesek érzékeltetni a két városon belül a jószágállomány nagyságának ingadozásait. Annak érdekében, hogy a mezővárosok életében érzékeljük a vadszám alapján beszedett adó jelentőségét, ha röviden is, de célszerű a rá kivetett adónak a többi adóhoz viszonyított arányát végigtekinteni. Nagykőrösön 1631-ben még a „Fontosabb bevételeknek 2/5-e (40,1%) származott a marhaszám után fizetett adóból, 1687-ben viszont [...] az egy marhaszámra kivetett 15 dénár nyomán az összbevétel töredéke, nem egészen 4%-a származott az erősen lecsökkent 1100 marhaszámból." 1 Figyelemre méltó, hogy a szomszédos mezőváros adóztatási gyakorlatától a kecskeméti tanács milyen jelentős mértékben tért el. Itt e téren lényegesen kisebb volt a legkorábbi (1640) adatunk és a hódoltság utolsó évei közötti különbség, és a teljes adóbevételen belül is - bár egy az egy főre eső marhaszám átlaga itt sokkal nagyobb volt -, számottevően kisebb összeget vetettek ki egy-egy vadszámra, mint Nagykőrösön, és az ilyen címen kivetett adó aránya is jelentősen eltért a többihez képest. Különösen feltűnő a különbség a hódoltság utolsó éveiben.

22 A Kecskeméten rögzített legkorábbról fennmaradt adat szerint az összes adónak 25,3%-át képezte a marhaszám után beszedett adó összege. Az kétségtelen, hogy az összes adón belüli arány csökkenő tendenciája itt is kimutatható. Ez a folyamat annak ellenére megmaradt a következő évtizedekben, hogy (a kiindulóponthoz képest) 1678-ban a marhaszám csaknem háromszorosára nőtt a városon belül, és valószínűleg ekkor érte el a hódoltság alatt ez a sajátos adóalap a maximumot. Mégis azt látjuk, hogy ebben az évben az összes adónak csupán 13,6%-át alkotta. A hódoltság utolsó éveiben viszont - a Nagykőrösön érvényesülő, (Buza János által dokumentált) tendenciával ellentétben - ismét számottevően nőtt az összes adón belüli hányada: 1682-ben 21%, 1685ben pedig 27,17%) volt. Tehát míg Nagykőrösön a század első harmadához képest csaknem tizedére zsugorodott az aránya, Kecskeméten 1640-től mérhető időszakon belül ekkor emelkedett ugyan a legmagasabbra, de még mindig lényegesen csekélyebb arányt képezett az összes adóbevételen belül, mint ott a 30-as években.

23 (L. a III. sz. táblázatot!) 21 BUZA János, 1984. 9. 22 Az 1640-ből származó adat: HORNY1K János, 1860-1866. II. 185. 23 Az adatok egy része HORNY1K János, 1860-1866. II. 185-186. alapján került a táblázatba. A vadszám után járó adó összegének átszámítása néhány esetben nem egészen pontos, de az eltérés elhanyagolhatóan kicsi. Ennek oka részben az lehetett, hogy évközben a nyilvántartásba kerültek közül néhány személy megszökött, és a rájuk kirótt adót nem tudták beszedni. Előfordult az is, hogy a szökés előtt már fizetett kisebb összeget az adózó. Arra is van példa, hogy az eredetileg felvetett adó összegét részben vagy egészben a tanács különféle szolgáltatások fejében vagy az illető anyagi állapotát figyelembe véve elengedte. 1663-ig magyar számítási forintban rögzítették a számadások adatait. Később az összegeket többször tallérban adták meg. Ezt a számok után telt „t" rövidítés formában jeleztük. Az adókulcs az egy vadszámra kivetett adó dénárban meghatározott összegét jelzi. A kurzív formában szedett 1695., 1703., 1707. és 1711. években a jelzett vadszámokat a súlyozott átlag alapján kapjuk. Az 1686 utáni évtizedben gyakran vetett ki részben a hadsereg, részben a megyei közigazgatás rendkívüli pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokat a város lakosságára. Ezek teljesítése érdekeben az