Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)
TANULMÁNYOK - MOHAY ÁKOS: KECSKEMÉT FISCALISI HIVATALA 1848 ELŐTT
volnának, sőt inkább (sekélyek, mire való nézve úgy vélekedik, a Deputatio; hogy a Hivatalbéliek, valamint a Város egyébb Szolgái is, 2. Classsisbéli Szabad Királyi Városok módjára fizetődjenek; Ez által el fogh távoztattni a Salariumokra adatni Szokott pótolások és ezek mellett bétsúszni szokott vissza élések." 68 1823-tól valóban meg is változtak az ügyészi fizetések, tudjuk azonban, hogy ettől még nem biztosítottak megfelelő megélhetést a fiskálisnak. Az ügyészek az úriszékhez fordultak a csekély fizetség és amiatt, hogy az ügyészek csak a hivatal mellett viselt ügyvédi tevékenységükből tudják magukat eltartani: „A Fiscal isi Hivatal af.E. Április 27-én tartott Tettes Uri Széknek azon Rendelése következésében, hogy a mely Hijjánosságok a Tekintetes Jurisdictio körüli 1823 esztendőben orvosoltatni rendeltettek azomban még nem orvosoltattak feljegyeztetvén al Praesidiumnak fel küldessenek, ezen hijjánosságokat jelenti: 1. Hogy a fiscalis tsekélyen fizettetvén Hivatalos munkálkodásának, és személyes Autoritássá rövidségével magát prokatorkodásból táplálni kenteién.'' Katona József házi jegyzékét megvizsgálva megállapíthatjuk például, hogy 1828-ban 862 forintot keresett és ebből mindössze 375 forint volt a várostól származó bevétel. 70 Láthatjuk tehát, hogy jövedelmének jelentős részét nem mint közszolga kereste. Ehhez a fizetéshez járt még (1823-ban) 10 akó bor és 3 öl fa. 71 Lovat, fogatot nem kellett tartania, a város szállíttatta, ha ment valahová. Magánemberként Katona tehát, ha nem pazarolt, meg tudott élni, de vagyont - hivatalából - nem gyűjthetett. Az 1822-es idézet szabályrendelet igyekezete ellenére a „szokott pótlások' 1 '' és a „bétsúszni szokott vissza élések" Katona halála után sem változtak. VIII. A kecskeméti fiskálisok feladatai A fontosabb tisztségviselők és hivatalnokok régtől fogva eskütételre voltak kötelezve. Ezek időről időre változtak. Az esküminták az egyes tisztségviselők feladatkörét is meghatározták. „Tisztei a Fiskálisnak 12 1. A városnak javait minden sérelmektől oltalmazni, és így annak békességit csendességit minden kitelhető módon ezközleni. 2. Az árváknak és az adófizető népnek elnyomatatások ellen, figyelmetesnek lenni s azokat oltalmazni ugyanazért 3. Minden némü bűnben leiedzőket személyeikre és tetteikre való tekintet nélkül nyomozni a kinyomoztattakat minden maga különös hasznainak félretételével a Bíróságnak a büntetésre vagy bűntől lejendő felmentetésre által adni, s befogadtatásukat azzonnal bejelenteni a Bírónak. Ezek szerint KISFALUDY Katalin, 1992. 116. BKMÖL XIV. 15. 1829. KATONA József, 2001. 130-150. BKMÖL XIV. 15. 25. fasc. IV. fejezet 1823. május 10. BKMÖL IV. 1504/y. Tisztviselők Esküformulája 1735. 8. 4.