Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

Ez az árakról készített összeállítás elsődlegesen csak tájékoztató jellegű lehet. Ennek oka az, hogy viszonylag kevés felhasználható adat állt rendelkezésünkre. Ráadásul egy-egy sertés között súlyát, használati értékét tekintve lényegesen nagyobb lehetett a különbség mint pl. a hizlalt ökrök vagy a juhok között. Tekintettel arra, hogy mégis jelentős mennyiséget sikerült összegyűjteni, ez már elég biztos tájékozódási pont lehet. Még ezek az eléggé esetleges adatok is érzékeltetik, hogy a törökellenes háborúk idején milyen drasztikusan megnőtt mind a sertések, mind pedig a szalonna ára. Ezek - több más élelmiszer árának figyelembe vételével - feltétlenül képesek érzékeltetni, mennyire megdrágult az élet, milyen mértékben nehezedett a megélhetés ezekben az évtizedekben a homokhátsági falvakban és mezővárosokban. VII. Az állatartás egyéb területei A többi háziállathoz képest a baromfitartás gazdasági súlya kétségtelenül lényegesen szerényebb volt, de a lakosság élelmezésében ekkor is igen jelentős lehetett. Ennek ellenére magáról a jószágok számáról, azok féleségeiről, tenyésztéséről, forgalmazásáról, értékesítéséről igen keveset tudunk. Ez esetben is okként azt kell megjelölnünk, hogy forrásaink a közigazgatás során keletkeztek, és ez a tevékenység, ez az áruféleség akkor került be a feljegyzésekbe, ha a török vagy a magyar hatóság igénye, követelése kikényszerítette a felvásárlást, a begyűjtést, vagy a szállítást. A „tik", a tyúk, valamint a „tikmonya", a tojás visszatérően fellelhető a török katonák, tisztviselők követelései között. Ezekre a budai pasa éppúgy igényt tartott, mint a legszerényebb tiszt szolgája, a tolmács, vagy az elismervényt kiállító írnok. Forrásaink hézagossága miatt nehéz egyértelműen megfogalmazni, milyen címen és milyen arányban követeltek ingyen, vagy vásároltak folyó áron a város tisztségviselői baromfikat. Az kétségtelen, hogy a szolgáltatás e téren nem jelentett akkora terhet a város számára, mint több más követelés, és olyan számban nem maradtak fenn listák tyúkok, tojások beszedéséről, mint a dézsmabárányokról vagy a gabonadézsmáról. Az viszont kétségtelen, hogy a hetvenes évektől a város konvenciós cselédei között erre a célra felfogadott személy rendszeresen fellelhető. Szerződésének szövege 1674-ben volt a leginkább részletező: „Nógrádi Ferencet [felfogadtuk] desma, vaj, tyúk szedő deáknak in tall. 4. Egész ruha. Csertő adott drabant pénzből tall. 4. dolmány, nadrág adópénzből. Contentus." A többi évből fennmaradt szerződés szövege alig tér el ettől, bár a készpénz összege időnként változott, előbb 12, majd 15 forintot kapott. 1676-ban két fertály búzával toldották meg konvencióját, és 1678ban már 5 fertályra növelték ezt. Később ezek a tételek elmaradtak. Minden bizonynyal munkájának fontossága, vagy alapossága befolyásolta a tételeket/"" Ha az elszórtan fellelhető adatok közül néhányat idézünk, érzékeltetni tudjuk a város ezzel kapcsolatos kötelezettségeit. 1682 januárjában „két ökrös szekértűi, basa számára 50 tyúkot küldvén, költségre 25 oszpora." Ez év októberében „Péter deákot Budára tyúkokkal küldvén, költsége den. 20."

324 Természetesen nem csak Kecskemétet terhelte ilyen jellegű teher. Egy 1684 tavaszán kelt parancs is meggyőz bennünket erről: „Némedi 15 Tik, Ócsa 10 Tik, Üllő 15 tik, Monor 12 Tik, Czegléd 20 Tik, Kőrös 40 Tik, Kecskemét 50 Tik [...] erősen parancsolom az tikokat hova 323 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1985/c. 338-339. 324 BKMÖL IV. 1510/i. 1681. 44-48., ill. 29-62.