Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

két forintra. Faggyú, font 178, f. 14, d. 24. Bőrét bokrát adtam el egy-egy forinton, f. 72. [Összesen:] f. 218, d. 74." „Dallos István uram adószedő bíróságában vágattunk le mészárosokkal kosokat nro. 88, átaljában ment ki az ára in summa f. 130." Ugyancsak ebben az évben: „Ezen számos juhokból vágattunk le a székben nro. 80. A faggyú ment 10 forintra [...] 80 bőrt a szűcsöknek, bokrát den. 80, facit f. 32...". A helyi piac előnyeit a tanács saját mészárszékének igénybevételével folyamatosan kihasználta. Ennek érzékeltetésére célszerű a század végéről is egy adatot idézni: 1700-ban „Primo adtunk a székbíráknak 30 pár juhot, párját pro kongó garas nro. 16. summa tall. 80. 2- do. Adtunk a székbíráknak 60 pár juhot, párját pro kongó garas nro. 15. summa: tall. 150. 3- tio. Adtunk Demeterkor a székbíráknak 125 pár juhot, párját pro kongó garas 16. summa: tall. 333, gar. 2."

293 Igen kevés adatunk van arra vonatkozóan, hogy a város mészárszékén levágott juhokat milyen áron tudták hasznosítani. Egyik kivételes feljegyzés 1664-ből való: „Az város székiben kivágatván 16 juhot, ment az ára az húsnak f. 21". Egy-egy juh húsát tehát 1 forint és 31 dénár értékben adták el. Ehhez még a faggyú és a bőr ára társult. Ebben az évben 16-17 dénár értékben adták el a juhbőröket.

294 A város mészárszékében levágott juhok bőrét rendszeresen értékesítették. Erről az egyik első feljegyzés 1641-ből való: „Gellért Imre uram főbíróságában attunk a szűcsöknek 50 juh bőrt [...] Tészen az árok f. 6, d. 50." 5 1664-ben pedig „Attunk el 24 juhbőrt f. 4."

296 Később is többször rögzítette az adószedő a juhbörök értékesítését kisebb tételekben. 1674-ben, amikor a székbíró „vágatott le a város juhai közül 145 kost [...] Bőrét bokárt adtam el egy-egy forinton, f. 72...". A következő évben: „80 bőrt a szűcsöknek, bokrát d. 80, facit f. 32." 1686-ban „Szentesi Kenéz Andrásnak és Veczeri Mihálynak az székbírák adta bőrök árában adtam tall. 99, azaz arany 49, tall. I."

297 Ezen a vidéken a juhtenyésztés számára voltak igazán kedvezőek az adottságok, ezért kecsketenyésztésre igen kevés adat utal. Ez a nagyon igénytelen és hasznos állat viszont teljesen nem hiányozhatott itt sem. Ezt erősíti meg az a tény, hogy a legkeservesebb esztendőkben még maga a városi tanács is tartott kecskéket: 1698ban „Reznek 5 holnapig való kecske pásztorságáért fizettem tall. 10, den. 2, conventioja volt egy hónapra 2 tall. Item más János nevű kecske pásztornak hat hétig való szolgálattyáért minden hétre fél tall, lévén conventioja, tall. 3."

298 BKMÖL IV. 1508/c. 1674. 206., ill. uo. 1675. 261. és uo. 1700. 179. Uo. 1664.298. BKMÖL IV. 1510/i. 1640-1707. Töredékek, 35. BKMÖL IV. 1508/c. 1664. 299. Uo. 1674. 206., uo. 1575. 261. és uo. 1686. Német adókönyv, 382-413. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1985/c. 345.