Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

Nem lenne teljes a megrajzolható kép, ha nem utalnánk arra, hogy a város szoros értelemben vett határain kívül is jelentős számban voltak mezei kertek. Ezeket viszont nem a város tanácsa adományozta. A különféle dézsmajegyzékek bevezetői is utalnak arra, hogy a pusztákon termelt gabonák után lényegesen kevesebb menynyiségű dézsmát kellett szolgáltatni mint a város határában megtermett „élet" után. A dézsmaj egy zekékbe bekerült kecskeméti gazdák nevéhez illesztett kiegészítések is megerősítik ezeket. 1672-ben Almási István árpa után fizetett dézsmát, de „búzája Pákán termett", azért e nyilvántartásba nem vették be.

67 Az 1675. évi dézsmaj egy zekén belül Iványosi Jakab Matkón termett „árpát adott 2 negyedet". Boc (Bosz) Péternek ugyancsak „Matkón termett az búzája". Csomor Györgynél megjegyzik, hogy adott 5 negyed árpát, „az búzája pákai". Nagy Pál zabot adott 5 negyedet, „az búzája borbásszállási". Komlósi Ambrus esetében megtudjuk, hogy „az dézsmája szentkirályi".

6 Ezek az adatok is teljesen egyértelművé teszik, hogy szántóföld hiányában a távolabbi pusztákon is mind több helyen törtek fel legelőket, és hasznosítottak gabonatermesztésre. Tehát valójában a XVII. században Kecskemét és Nagykőrös határában kialakult mezei kertek alapozták meg a később közismertté vált alföldi tanyás gazdálkodás feltételeit. Bár hosszú időn át mind a központi hatalom, mind a földesurak, mind pedig a városi tanács minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a gazdák ne költözzenek ki mezei kertjeikben létrehozott tanyáikra, a belterjesebb gazdálkodás egyre inkább megkövetelte, hogy legalább az évnek a növénytermesztés szempontjából meghatározó részét a gazda is kint töltse tanyáján. A gabonatermesztés mellett fokozatosan elterjedő takarmánytermesztés tette azután lehetővé, hogy a rideg állattartás helyett az istállózó állattenyésztés el tudjon terjedni ezen a tájon is. A tanya tette lehetővé, hogy a külterjes növénytermesztés mellett egyre nagyobb helyet kapjanak a kapásnövények, a nagyállattartás mellett pedig a baromfitenyésztés is. Tehát a később oly fontossá és híressé vált tanyagazdálkodás gyökerei a XVII. században mind szélesebb körben létrehozott mezei kertekre nyúlnak vissza. II. A szántóföldi növénytermesztés 1. A mezőgazdasági kultúra A növénytermesztés kultúrája a XVII. században még Európa legfejlettebb országaiban is nagyobbrészt a termelőmunkát közvetlenül végzők tapasztalatain alapult. A középkorból hagyományként megőrzött munkafolyamatok maradtak uralkodók, és a termesztett növények körében is alig észlelhető változás. Többségükben az egyes tájegységek adottságaihoz alkalmazkodtak a termények kiválasztásakor. Európa aránytalanul nagy részén a szántóföldi növénytermesztésen belül változatlanul a gabonafélék kaptak legnagyobb teret. A takarmánytermesztés nagyobbrészt a rétek hasznosítására korlátozódott. Bár Angliában és Hollandiában a polgári forradalmak lezárulása után újabb és praktikusabb szerszámok, újabb és eredményesebb termelési eljárások alakultak ki és honosodtak meg, ezek még Franciaországon belül is csak néhány vidéken és szük körben terjedtek el. Érdemi növény67 BKMÖL IV. 1504/m. 1672. 140-169. 68 BKMÖL IV. 1504/p. 1675. 26., 85., 1 1 1. és 112.