Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁG ÁLLAMÜGYÉSZSÉGE AZ 1918-19-ES FORRADALMAK IDEJÉN

ségét a további fejlődésnek". Az 1919. március 5-én elfogadott XXVII. néptörvény 1. §-a az ítélőbírákat és államügyészeket önálló fizetési osztályokba sorolta, a 2. § pedig megállapította, hogy fizetésre, lakáspénzre, valamint mindazon pótlékokra, segélyekre és egyéb illetményekre van joguk, amelyekben az állami tisztviselők részesülnek. A jogszabály hat fizetési csoportot állított fel: I. törvényszéki és járásbíró, államügyész, II. ítélőtáblai bíró, törvényszéki tanácselnök, főállamügyész-helyettes, járásbírósági és államügyészségi elnök, alelnök, III. kúriai bíró, ítélőtáblai tanácselnök, törvényszéki elnök, főállamügyész, legfőbb államügyész-helyettes, közigazgatási bíró, IV. kúriai tanácselnök, ítélőtáblai elnök, a Budapesten elhelyezett három törvényszék elnöke és az itteni főállamügyész, V. Kúria másodelnöke, a budapesti ítélőtábla elnöke, a legfőbb államügyész, VI. Kúria és a Közigazgatási Bíróság elnökei. Az 5. § egyes fizetési csoportokon belül (az V-VI. kivételével) fokozatokat állapított meg. A kinevezés a fizetési csoport legalsóbb fokozatára szólt, míg az előlépésre háromévente automatikusan került sor. Ha egyik csoportból a másikba tartozó állásra történt a kinevezés, akkor a korábbi időtartamot be kellett számítani az új állásnál. A jogszabály eltörölte az addigi pótlékokat, és kimondta, hogy „a tényleges szolgálatban álló ítélőbírák és államügyészek részére a jövőben nem adományozható magasabb állásnak sem címe, sem jellege, mint amelyet betöltenek". A néptörvényt visszamenőlegesen, 1919. január l-jétől kellett alkalmazni, de végrehajtására - a Közigazgatási Bíróság kivételével - a kormányzatnak a politikai hatalomváltás miatt már nem maradt ideje. A jogszabályt a szaksajtó elismeréssel méltatta. Az Ügyvédek Lapja szerint „a külön bírói és ügyészi státus nem privilégium, amely az abbatartozó személyeknek a többi köztisztviselővel szemben előjogokat biztosít, hanem a bírói hatalomból folyó olyan szükségesség, amely nagy kötelességet hárít a státusban levő bírói és ügyészi karra". A Jogtudományi Közlöny kiemelte, hogy teljesült az igazságügyi kar régi kívánsága. Az, hogy „az illetmények megfclelőek-e, arról a jelenlegi pénzviszonyok között ítéletet mondani nem lehet. A múlttal összevetve emelkedett". Az írás a címés jellegadományozás megszűnéséről úgy vélekedett, hogy ez nem jelent majd problémát: a nagyobb jövedelmet az egyes fizetési csoportokon belüli fokozatokba való előlépés biztosítja. Ugyanakkor az államügyészeknél ez hátrányos lett volna, mert megszüntette azt a lehetőséget, hogy alkalmazási helyükön magasabb fizetési csoportba jussanak. Ezért létesítette a szabályozás az elnöki és alelnöki állásokat, melyek ténylegesen címek, nem pedig valós státuszok. A cikk szerint viszont ez kifogásolható elnevezés olyan testületnél, mely utasítás elvén működik, és „amelyben nincs tanácsi szervezet . * A szakszervezeteknek ezen időszakban meghatározó szerepük volt, így novemberben felbukkantak olyan törekvések, hogy a bírák és ügyészek is legyenek tagjai a Közalkalmazottak Szakszervezetének. A kormány decemberben az egyesülési és gyülekezési jog újraszabályozása körében hatályon kívül kívánta helyezni az A diadalmas forradalom könyve. 1918. XIV. A bírói és ügyészi status új rendezése. In: Ügyvédek Lapja, 1919/10.; A bírói és ügyészi status. Jogtudományi Közlöny, 1919/11.81.