Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: KECSKEMÉT SZEREPE A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARCBAN

Az itt közreadott forrásoknak az a célja, hogy részben dokumentálja, részben pedig érzékeltesse, hogy az alföldi mezővárosok nemcsak fegyveresen szolgáltak a szabadságharc során, hanem a korábbi évtizedekben, a török elleni háborúk alatt elszenvedett rendkívüli veszteségei ellenére sokoldalúan részt vállaltak a függetlenségi harc vívásában. A város számadás könyvei töménytelen mennyiségű adatot tartalmaznak ezekre vonatkozóan. Ezekből mindenképpen célszerű néhányat idézünk, mivel a károk esetleges összegzése bármilyen pontos legyen is, keveset mond egy háromszáz évvel később élő ember számára. Hornyik János számításai szerint csak a rác támadás során Kecskemét több mint 400 ezer forint értéket vesztett. Ez az elborzasztó összeg így mégis szinte semmitmondó az elszenvedett személyes veszteségekhez, aggódásokhoz, lelki traumákhoz képest. Az egyes esetek felsorolása, a sokféle követelés citálása a valós gondok felidézését talán valamivel jobban elősegíti. Ha áttekintjük az alábbi feljegyzéseket, nem fogunk csodálkozni azon, hogy Kecskemét polgárai a szabadságharcot nem eufórikus hangulatban élték végig. Ha a tanács tagjai látván, hogy egyszerre két, sőt három ellenségtől szorongatva, fizikai létükben fenyegetve, legtöbbször teljesen magukra hagyatva késlekedtek a kurucok követeléseinek teljesítésével, ez nem jelentette azt, hogy labanc érzelműek lettek volna. Ha a város bírái nem teljesítették lelkesen a kuruc tábornokok és tisztek sokszor teljesen irracionális és mindkét fél számára káros követeléseit, a kuruc hadvezetés nyilvánvaló melléfogásainak nem engedelmeskedtek, és nem hagyták pusztulni értékeiket, ettől még nem váltak a magyar ügy árulóivá. Ha minden egyes esetben mérlegre tették, milyen mértékben és milyen gyorsan teljesítsék a kuruc, a német és a rác csapatok követeléseit, ez csak azt a józanságot és tisztánlátást bizonyítja, amely sajnos oly sokszor hiányzott még sok kuruc tábornokból is. Ha a magisztrátus tagjai ismételten visszarettentek attól, hogy újabb és újabb terheket hárítsanak az egyre nyomorúságosabb, sőt kétségbeejtő körülmények közé kerülő polgártársaikra, ez csak azt jelentette, hogy végig szorosabb kapcsolatban maradtak a mezővárosban élő jobbágy társaikkal, a zsellérekkel és a cselédekkel mint a nemzet nevében követelőző, sokszor egyenesen rabló kuruc tisztek és katonák.

12 -k -k A korabeli nyilvántartások többsége a különféle természeti katasztrófák és háborús viszontagságok ellenére szerencsére megmaradt. Több kötet jelentősen sérült, illetve egyes kötetek számottevő része tönkrement. Ezen károsodások ellenére rendkívül bőséges írott emlék maradt fenn a szabadságharc éveiből. Itt csupán ezek csekély töredékének közlésére van lehetőség, ezért szükségszerűen válogatni kellett az anyagból. Elsődleges célunk az volt, hogy minél szélesebb körből mutassunk be olyan dokumentumokat, amelyek érzékeltetik, hogy a városban élő 6-700 gazda és családja, továbbá kb. 4-500 zsellér és szolga, akik közül sokan magányosan éltek, milyen területeken kényszerültek különféle szolgáltatásokat végezni, hosszú távolságra is szóló fuvarozást végezni. Az egyes nyilvántartások anyagából több esetben Talán nem árt utalni arra, hogy a város magisztrátusa, ha a kurucok számára adott különféle javakat, azok elkönyvelése során mindig a „mieinknek" formát alkalmazta. Ha a kurucokról jött hír, a „mieinkröl" szóltak. A német és a rác említésénél rendszerint odatették, hogy „ellenség". BALANYJ Béla, 1979.128.