Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

szont teljesen egyértelmű, hogy a bortermelés és esetleg a borral való kereskedés több tucat gazda számára rendszeres és biztos bevételi forrás volt évtizedeken át. A felsorolt néhány adat is egyértelművé teszi, hogy a vagyonképzés, a gazdasági emelkedés egyik fontos eszköze lett Kecskeméten is a szőlőművelés és a bor értékesítése. Bár kétségtelen, hogy a nyert adatok nem lehetnek abszolút pontosak, még kevésbé teljesek, ez a kitekintés remélhetőleg valamelyest oszlathatta azt a ködöt, amely eddig a Homokhátság szőlőtermesztését eddig bevonta. Talán még abban is lehet bizakodni, hogy a feldolgozás módszerének és technikai feltételeinek javításával tovább lehet a számokat pontosítani. Azt viszont az itt kapott adatok, számok is kétségtelenné teszik, hogy a XVI-XVII. században ezen a vidéken nemcsak számottevő szőlőkultúra létezett, hanem méreteiben, eredményeiben már akkor is vetekedett egyik-másik történelminek mondott borvidék eredményeivel. Az is kétségtelen, hogy a Homokhátság településein a szőlészet az árutermelés egyik legfontosabb mozgatója volt. A termelők munkájukkal, eredményeikkel számottevően bővítették azt a gazdasági alapot, azt a pénzügyi keretet, amely lehető tette, hogy a települések a szertelen terhek mellett is át tudják vészelni a legkeservesebb évtizedeket, és a XVIII. században sorra fel tudják virágoztatni anyagi és szellemi kultúrájukat. V. A gyümölcstermesztés Kecskeméten és környékén a gyümölcstermesztés a szőlőtermelés évszázadokon át ikertestvérek voltak. Már régen szokásossá vált, hogy a pászták szélét gyümölcsfákkal ültették körül. Ezek gondozása a szőlő ápolásával együtt történt.

34 Ez az eljárás viszont nem volt mindig szokásos, és később sem lett kizárólagos. A legkorábbi feljegyzések önálló gyümölcsöskertek kialakítását egyértelművé teszik. A XVI. század utolsó éveiből való a legkorábbi adatunk: „Wég Lukács fás kertét testamentumban Soós Jánosnak hagyja, lábas marháját pedig Szőri Mihálynak...".

344 A fás kert aligha érthető félre. Ezt igazolja a következő két feljegyzés is: „...az néhai Garai János özvegye, Szíjártó István felesége, proponálván, hogy Garai Bertalan tutora lévén az ő árváinak, gyümölcsös kertét eladta, és az árát elköltötte...". A tanács döntése értelmében „...az mely kertet bírt Garai Mihály...oda engedte az árváknak és azok maradékinak örökben...".

345 A következő adat, amely 1665-ből való, különösen érdekes: „Az város kertéből attunk el 7 forint ára almát."

346 Ez az adat is igazolja, hogy a gyümölcsök iránti igény olyan nagy volt, hogy a város tanácsa több üzeme mellett gyümölcsöt is tartott fenn. Ezt részben az indokolta, hogy a város alkalmazottai és a váratlan vendégek számára így tudtak kellő bőséget és kínálatot biztosítani. KUBINYI Ferenc-VAHOT Imre, 1853. 17-18. A kötet valójában a XIX. század derekára kialakult állapotokat örökítette meg. Hitelességét mindenekelőtt az garantálja, hogy részben Csányi János Kecskemét főbírója és Hornyik János főjegyző szolgáltatta számára az adatokat. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 49. A tanácsi döntés 1659. január 28-án kelt, de a szövegből egyértelmű, hogy a gyümölcsöskert már évtizedek óta létezett. Érdemes felfigyelni arra, hogy a gyümölcsöskert és a kert azonos értelemben fordul elő. BKMÖL IV. 1508/c. 1665. 242. Itt is kétségtelen, hogy a kert szó gyümölcsöst jelent.