Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA: BETYÁROK KECSKEMÉT KÖRNYÉKÉN AZ 1848/49. ÉVI SZABADSÁGHARC UTÁN

Rádayék egy ideig minden bírói beavatkozás nélkül működtek, de már 1869 nyarától fölmerült annak szükségessége, hogy a kárvallottak vagy befogott betyárok vallomásait bíróság hitelesítse. Az Igazságügyi Minisztérium Pest megyét delegálta erre a célra. A Pest megyei törvényszék az elnökkel - Szilassy István alispánnal együtt 5 tagból állt, akik mellett egy jegyző és egy tisztiügyész (Edvi Illés Károly, Pest vármegye tiszti alügyésze) működött. Ennek a bírói testületnek - mely a szegedi vár egyik emeletes épületében munkálkodott - volt a feladata, hogy a Laucsik Máté vizsgálóbíró által elővezetettek vallomásait hitelesítse. 2 Ezek a vallomások képezték azután a későbbi elfogatásoknak, s a bíróság ítéleteinek alapját. A vizsgálóbíró azon volt, hogy beismerésre bírja a vádlottakat, s mihelyt ez megtörtént, vitte őket a törvényszék elé, nehogy később vallomásukat visszavonják. Ezen túl már nem volt erre alkalmuk, mert az ítélet hirdetéséig többé színét sem látták a bíróságnak.

63 1869 márciusában már eredményeket is fel tudott mutatni a kormánybiztosi „vizsgáló bíróság", több (12) rablási és rablógyilkossági esetet sikerült kinyomozniuk. PL: Az 1863. augusztus 18-án a kerekegyházi pusztán Izsákról Kecskemétre 62 EDVI ILLÉS Károly, 1923. április 19. 3. A szegedi vár felügyeletét egy század galíciai katona látta el, akik anyanyelvükön kívül mást nem értettek. 63 Edvi Illés visszaemlékezésében elismerte, hogy ez az alap - ti. a kicsikart vallomás - nem olyan, aminőt ma a bűnösség kimondásához megkívánunk (nem a modern bűnvádi eljárás szabályai szerint vették ki), de akkor még ez volt az eljárás nem csak a szegedi várban, hanem az ország valamennyi törvényszéke előtt. Azt is hangsúlyozta azonban, hogy „a siker kulcsa nem a kínvallatás, nem az erőszakoskodás volt". EDVI ILLÉS Károly, 1923. ápr. 19. 3., ápr. 22. 7. Nagy Czirok László néprajzi gyűjtése során több visszaemlékező egybehangzó beszámolója alapján viszont azt írta, hogy ezeket az önvallomásokat - sokszor inkvizíciós - módszerrel csikarták ki a betyárokból, de olykor tanúkból. „A vizsgálati foglyok nagy része a vádbeli cselekményt nem ismerte be, hanem mindvégig tagadott. Legfeljebb kisebb bűncselekményeket vállaltak el, a nagyobbakat vagy merően tagadták, vagy mellébeszéltek. Akik tagadtakés rájuk sem vallott senki, ügyükben ítéletet nem hoztak a várban, hanem továbbra is fogvatartották, s kegyetlen kínvallatások alá vetették. Akiket mások bűnrészesnek vagy tettestársnak mondtak, vagy akik ellen alapos gyanú okok merültek fel, azokat Ráday elfogatta, közöttük - nagyobb számmal ártatlanokat. Az ilyeneknek is át kellett esniük a vallatási tortúrákon. A vizsgálati foglyok hozzátartozóit a várba nem engedték be. Ami élelmet, ruhát kaptak volna, azt az úgynevezett »igazgyónók« élték el. A kegyetlen tortúrák következtében számosan kiszenvedtek. Akik tagadtak, és akik ellen elegendő bizonyíték nem volt, a vár kiürítésekor (1873) szabadon bocsátották. Kisebb bűneikért így is eléggé megkínlódtak. Elég volt egy besúgás valamely ádáz el lenfél részéről, vagy a már vallatóra fogott szenvedő által egy név említése, hogy bárki mint vádlott, esetleg mint tanú, vagy bizonyító, a szegedi várba kerüljön. A »vekonybörüek«, »igazgyonok«, tehát akik vallottak, tetteiket beismerték, könnyebb elbánásban részesültek. A tanúkul beidézetteket, a feljelentöket, magánvádlókat, kihallgatásuk után hazabocsátották, de a gyanúsítottak fogva maradtak, még ha kiderült is ártatlanságuk. Az elbeszélők által emlegetett kínzó eszközök megléte igaz, legfeljebb azokat csak a nagyobb bűncselekmények vádjával terheltekkel szemben alkalmazták. Bizonyos, hogy értelmi színvonaluk, vallásos hitük, vagy babonás mivoltuk szerint a vár kiürítése előtt az ott levőkkel megfogadtatták, vagy megfélemlítéssel arra késztettékőket, hogy a várban történtekről soha senkinek semmit el ne áruljanak. Másképp mivel sem magyarázható az a sötét titkolózás, hogy itthon alig lehetett a volt lefogottak közül egy-két embert megszólaltatni." Nagy Czirok László szerint a vallatások kegyetlen módjának - amit így tömegével Magyarországon még sehol és sohasem alkalmaztak - köszönhették Rádayék a sikerüket. NAGY CZIROK László, 1965. 51-53. 64 BKMÖL IV. 1627/b 187/1868. sz. irat.