Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)
ELŐADÁSOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁG ÜGYÉSZSÉGÉNEK VÁZLATOS TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL 1953-IG
A történelem paradoxona, hogy a szabadságharc leverése után az a hatalom valósította meg sok vonatkozásban a modern polgári jogrendszert, amely közjogilag megszüntette az országot. A Habsburg Birodalomra nem maradtak hatás nélkül az európai forradalmak, ezért megtörtént - bár felülről, oktrojált formában - a polgári államberendezkedés több elemének meghonosítása. Ezek közé tartozott az államügyészség is, amely a francia mintakép után a XIX. század közepére egész Európában elterjedt. Ez azzal függött össze, hogy kialakult az a felfogás, miszerint a bűncselekmények a társadalom egészét, így a közérdeket képviselő államot is sértik, ezért annak joga van fellépni az elkövetőkkel szemben a megsértett jogrend nevében, a törvények érvényesítéséért. Montesquieu ezt klasszikus müvében úgy fogalmazta meg, hogy a hatalmi ágak rendszerében „a fejedelem az az ügyfél, aki a vádlottakat üldözi, és elítélteti vagy felmenteti", az ő „hivatása a törvények végrehajtása, ezért minden törvényszékhez egy tisztviselőt rendel, hogy az üldözzön az ő nevében minden bűncselekményt". 2 A napóleoni jogalkotás az államügyészséget a „törvények őreként", a kormányhatalom eszközeként formázta meg, sok jogosítvánnyal felruházva a büntető és polgári jogszolgáltatásban, a bíróságok és más szervek, személyek felügyeletében. Az államügyészségnek ez a felfogása megfelelt a centralizált Habsburg Monarchiának is, ezért 1849-től a birodalomban létrehozták az igazságügy-miniszternek alárendelt ügyészi szervezetet. A vonatkozó császári pátens szerint azért kellett létrehozni az államügyészséget, hogy biztosítsák a bíróságok adminisztrációs ügyeibe való befolyást, a bűncselekménnyel megsértett törvény méltó képviseletét, valamint számos polgári ügyben a törvény érvényesülését. Az államügyészek a különböző eljárási szabályok alapján így közreműködtek a büntető, polgári és fegyelmi eljárásokban, a bíróságok felügyeletében. 1852-ben egy császári rendelet szűkítette a hatáskört, mivel azt a büntetőjog területére korlátozta, ahol indítványozási és fellebbviteli jogköre volt az ügyésznek. A hazánkban első ízben létrehozott állami igazságszolgáltatás tagjai, a bírák és államügyészek magyarok vagy magyar honosságúak voltak, majd 1854-től, az egységes birodalmi törvények bevezetésétől tűnt fel néhány örökös tartományokból áthelyezett. E szervezet Magyarország jogfosztott helyzetében illegitim és rendkívül népszerűtlen volt, így a magyar alkotmányosság részleges helyreállítását hozó 1860. évi Októberi Diploma után megszüntetésre került hazánkban. Ezután néhány évig a hagyományos magyar megoldások - a királyi ügyigazgató és a tiszti ügyészek - működtek. Tényként állapítható meg, hogy ez az államügyészség szolgált majd sok vonatkozásban - szervezetét, eljárási feladatait, ügyvitelét illetően - a kiegyezés után létrehozott magyar királyi ügyészség mintájául. Hazánkban az 1867-es kiegyezéssel teremtődött meg a polgári államszervezet kiépítésének lehetősége. Ezután lépett a polgári jogelveknek megfelelően a feudalizmus területenként, lakosságcsoportonként tagolt és elkülönült jogszolgáltatása, s elsősorban szokáson alapuló joggyakorlata helyébe a modern állam jogrendszere és igazságszolgáltatása. Az alaptörvény e szempontból a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869: IV. tc. volt, mely a hatalommegosztás elvének megfelelően elválasztotta egymástól az igazságszolgáltatást és a közigazgatást. MONTESQUIEU, 2000.
