Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - ERDÉLYI ERZSÉBET: A POLITIKUM TÉRHÓDÍTÁSA A KECSKEMÉTI UTCANEVEKBEN

1996-ban mindössze egy új nevet adtak: Őszirózsa u. Ugyanebben az évben vi­szont védetté nyilvánították 80 utca és 21 városrész nevét. Szent László-városban, Kőrösihegy térségében a már meglévő Végvár és Őrto­rony utca 1997 tavaszán szép névbokorrá terebélyesedett: a Brigadéros u., Obsitos u., Strázsa u., Vértes utca nevekkel (2000-ben a Zsoldos utca tovább építi a névcso­portot). A ///. Béla kőrúttá átnevezett Vízmű utcát 1997 decemberében lakossági til­takozásra visszanevezték előző nevére. A borbáspusztai Kiserdő utca is ebben az évben született. 1998 mindössze egyetlen, az (Alsószéktó /.-et felváltó) Dunaföldvári út elneve­zéssel dicsekedhet. 1999 négy közterületi elnevezése azért figyelemreméltó, mert a Csukáséri utca neve egy régi víznevet örökít át, a Székelyfonó utca a Kodályvárost ért sérelmet or­vosolja, a Tusnád u. névbokrot épít tovább, a Domb lakópark elnevezés pedig egy új utótagot honosít meg Kecskeméten. 2000-ben Szent István-városi új utcáknak kellett nevet adni. Természetesnek tartjuk, hogy államalapító királyunk tevékenységével kapcsolatosak elnevezések születtek: Jogar u., Palást u., Kolostor u., Péter u., Püspök u., Sarolta u., Vármegye u., pedig a 2000. október 18-i közgyűlés elé két javaslatban került minden utcanév: egy pogány és egy keresztény eredetű közül kellett választaniuk. Talán éppen emiatt került mintegy „kakukktojásként" a javaslatok közé a II. Endre nevéhez kapcsolódó Aranybulla u. neve is, a Vajk párjaként - emlékszik vissza az egyik képviselő. 133 Az Aranybulla u., Legenda w., Ispán u., Törvénykönyv u. beiktatására a következő év­ben kerül sor. A 2000. évben a Szent László-város is gazdagabb lesz egy Palota és Tóth Ár­pád utcával, Bethlenváros a Széna, Katonatelep a Rozmaring utcát könyvelheti el magának. A Homokbánya kiépülését jelzik a 200l-es új közterületi nevekből az aláb­biak: Agyag u., Homokkő u., Homokszem u., Kvarc u., Téglás u., Vályogvető, Rosta u. Szent István-város a Paletta utcával lett színesebb, a Szent László-város pedig a Holdfény utcával hangulatosabb. A természetközelség ihlethette a máriavárosi új utcák nevét: Bambusz u., Berek u., Rezgő u. írisz u. A terület jellegére utal az Ipar u., a Likőrgyári út pedig az irányjelölők számát növeli. Az Irányi István és a Pásthy Károly utcanévvel emléket kívántak állítani két jeles művésztanárnak. Hetényegyháza új utcái az Almafa, Gyöngy, Rózsabokor nevet kapták. A katonatelepiek most a Hortenziáról nevezték el új utcájukat, egy évvel később a Vadszőlőröl. A Berkenye Kadafalván bizonyult népszerűnek, a Szent László-városiak a Tiszafára szavaztak. 2003-ban a széchenyivárosi irodalmi utcabokor terebélyesedett négy új ággal: Pilinszky János «., Illyés Gyula u., Nagy László u., Örkény István u. Az egyéb belterületeken a megszokott „természetközeli" elnevezések sora folytatódott: Bogár w.(Kadafalva), Orchidea u. (Katonatelep), Frézia u. (Kisfái), Szamóca u., (Méntelek). A Szent László-városi Pipacsmező u. is ebbe a motivált csoportba tartozik. KJMK Kecskemét, Kgy.jk. 2000. október 18.

Next

/
Thumbnails
Contents