Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

A felvázolt gazdasági folyamatok, az egyes személyek gazdálkodása, illetve vagyongyarapodása egyben kellően dokumentálja is azt, hogy a kecskeméti gazdák a polgári forradalmat megelőző évszázadokban merőben más lehetőségekhez jutottak, mint a telkes jobbágyok, hogy a szabad paraszti lét sok tekintetben jóval kedvezőbb volt itt sok száz, sőt több ezer gazda számára mind a vagyoni gyarapodást, mind pedig a társadalmi emelkedés lehetőségeit illetően, mint falusi sorstársaiké. Nem árt ismételten kiemelni, hogy a kecskeméti Ladányi családhoz hasonló társadalmi és gazdasági emelkedést a városban több tucat família élt meg a jelzett időszakon belül. Kétségtelenül szerényebb, de mindenképpen figyelemre méltó gyarapodást szorgalmas munkájuk eredményeként pedig több száz háztartás mutatott fel a rendi társadalom utolsó másfél évszázadában. Ezek alapján joggal fogalmazhatjuk meg, hogy a szabad parasztság körében a felhalmozás a polgári forradalmat megelőző másfél évszázadban kétségtelenül lényegesen nagyobb volt, mint amilyet a falvak és a kisebb mezővárosok lakói el tudtak érni. Érthetően csak több hasonló feldolgozás alapján lehet érzékeltetni, illetve megrajzolni ezeknek a „parasztnáboboknak" életvitelét és mentalitását. Közülük sokan, miként a Ladányiak is, szükségesnek érezték az armalis megszerzését, a városon belül a korlátozott nemesi kiváltságok biztosítását. Még többen voltak viszont azok, akik vagyonuk alapján ugyancsak képesek lettek volna e lépés megtételére, és mégsem költöttek rá, talán nem is gondoltak erre. Ezt minden bizonnyal az is eredményezhette, hogy nemcsak a leggazdagabb parasztok, hanem a középbirtokosok közül is sokan teremtettek rokoni kapcsolatokat a helyi nemesekkel, sok száz kecskeméti parasztgazda mind vagyonát, mind életkörülményeit, mind pedig műveltségét tekintve joggal különbnek érezte magát az itt élő nemesek nagy többségénél. A városban uralkodó állapotokról sokat elárul az a tény, hogy a XIX. században a városi közigazgatásba tucatjával kerültek be kisiparosok és parasztok jogi végzettséget szerzett gyerekei. Ha akadt is néhány gőgös, nemesi rangjával visszaélni akaró személy, a városon belül a rendi különbségek ritkán voltak igazán kirívóak. Nem a gazdag és müveit nemesek, hanem a szegény és műveletlen társaik kerültek igazán szembe a városi közigazgatással, annál is inkább, mivel az utóbbiak számára volt reménytelen próbálkozás a magisztrátusba jutni, vagy a közigazgatás alkalmazottjává válni. Talán nem árt újból utalni arra, hogy az itt élő gazdag nemesi családok is mindvégig a legszorosabb kapcsolatban voltak a termelőmunkával és a szellemi tevékenységgel. A leggazdagabbak is saját maguk szervezték sokszor szerteágazó gazdaságukat. Maguk válogatták ki cselédeiket, maguk alkudoztak velük, maguk ellenőrizték azok munkáját, és maguk értékesítették terményeiket. Távolról sem egyedi a nemes Ladányi Hermina esete, aki félig gyerekfejjel apja gazdaságán belül kisebb részleget irányított, és akit később joggal „gazdatisztnőnek" neveztek. Nemcsak az volt itt általános még a hozzá hasonló leányok között is, hogy a házimunkából kivették részüket, hanem az is, hogy a szerteágazó gazdaságon belül is hasznosították magukat. Bánó János egykori főbíró özvegye, nemes Ferenczy Erzsébet 1810-ben megfogalmazott végrendeletében külön is kiemelte, hogy özvegysége idején kisebbik leánya, Judit „közel hét esztendőkig neme és sorsához képest a közgazdaság körül szorgalmatosan foglalatoskodott, minthogy írástudó volt, cselédek bérét híven feljedzette, jövedelmecskénket felírogatta, nem különben a költséget... a szőlőben termett gyümölcsöt faluról falura elvitte, már búzáért, már lenért és kende-