Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

végezte, kiknek 19 napszámot fizettek ki. Az öt napon át dolgozó egy fő gázoló 1 Ft 6 xr napszámot kapott. A szedés 5 napon át tartott, és 24 fő végezte (1-5 napon át), akik összesen 57 napszámért kaptak fizetséget. Két szűrő 11 napszámért kapott bért. A törkölyt gázoló 3 főnek 10 napszám után fizettek. A három „hordóleeresztő betyárnak" összesen 2 Ft 20 xr-t adtak. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a nagyon munkaigényes szőlőtermesztésnek nem a legköltségesebb munkafolyamata volt a szüretelés. Ezt igazolja az is, hogy 1852-ben „Szüretelés mind a négy szőlőben került 132 Ft 55 xr." Sajnos nem rendelkezünk több évről egyformán pontosan rögzített adatokkal, így igen nehéz megállapítani, hogy egy-egy esztendőben milyen kiadással járt a négy szőlő munkáltatása. Az itt található elég esetleges adatok alapján 700-750 forint közötti összegre tehetjük ezt. A Ladányi-birtokokon a szőlővel való gazdálkodás rentabilitását sajnos csupán egyetlen adat segítségével tudjuk illusztrálni, amely adat viszont nem is teljes. Az „1853. október 12. szőlőtermés és udvarbeli trágya elárverezési jegyzőkönyv" szerint a Ballószegben 138,5 akó törkölyös bor termett, melynek akóját 40 pengőkrajcárjával 92 pft és 20 xr-ért adták el. A Kápolnai tanyán 95,25 akó törkölyös bor akónként 48 krajcárért talált gazdára, és 76 pft, 12 kr. járt érte. A Széktónál lévő szőlőben 141,5 akó bor termett, és ennek akóját egy pengőforintért tudták értékesíteni. így a három szőlőben az össztermés 310 pft és 2 krajcárt eredményezett. Fel kell viszont hívni a figyelmet arra, hogy itt az ún. Fekete-szőlő termése nincs feltüntetve. A megmunkáltatásával kapcsolatos kiadások itt voltak a legnagyobbak, így valószínűleg a termés is itt volt a legjelentősebb. Tehát nem túlzunk, ha itt legalább 150 akó bor termését tételezünk fel. Ennek figyelembe vételével a szőlőtermés értéke 460 pengőforint lehetett. Ez 1150 váltóforintnak felelt meg. Figyelembe kell egyben venni azt is, hogy a még ki nem forrt bor a legrosszabb időben és árverésen, a korabeliek által nem véletlenül kótya-vetyének nevezett módon talált gazdára, tehát a tényleges értéken jóval alul. Mindenképpen szükséges néhány más adatot is felidéznünk, hogy reálisabb képet tudjunk alkotni a Ladányibirtokok szőlőtermelésének rentábilisabb formájáról. 1851-ből Ladányi Gergely borának értékesítéséről feljegyezte: „Bort eladtam a pincéről 117 akó fehér bort per 9 Ft. Sz. Miklósi Burián úrnak 24-ik Junii. Foglalót adott 90 pft = 225 Ft. Jár érte 1053 Ft. Madari János megvett 12 akó bort 8 forintjával, április 8-án, 96 Ft. Madi Sándor Zölderdei csárdába kocsmáros megvett 12 akó bort 9 Ft-jáva 108 Ft." Ez a néhány adat komoly támpont lehet számunkra, még akkor is, ha tudomásul kell vennünk, hogy a bor árát valamelyest befolyásolta az egyes évek termésének bősége vagy szűkössége is. Az egyik fontos tényező, amelyre figyelnünk kell, hogy egy jó gazda csak a következő évben április és június táján adta el borát. Ősszel nem értékesítette azt, hanem esetleg még vásárolt is saját terméséhez, hogy üres hordáit feltöltse. Az időbeli eltolódás és az értékesítés körülményei közötti különbség eredményezte alapvetően azt, hogy ősszel csak 0,67-1,0 pengőforint értékben talált gazdára a kótyavetye során a félkész állapotban levő bor, míg a minőségi termékért akár nagyobb távolságból is eljöttek, és 3,2-3,6 pengőforintot adtak érte. Tehát normális körülmények között a gazda még a későbbi költségek beszámítása mellett is 3-4szeres áron tudta értékesíteni áruját. Ezt erősíti meg az is, hogy a református egyháztól bérelt pincében kb. 200 hl, azaz 398,75 akó ó- és új fehér bort adtak el hordókkal együtt akónként 3 pft és 4 xr értékben. Az ekkor kótyavetyén értékesített bor