Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Koháry István, Kecskemét potior földesura

ismerése, figyelembe vétele, sikeres és távlatos lezárása befolyásolhatta mind a soproni országgyűlésen, mind a szabadságharc utáni országgyűléseken ezirányú állásfoglalását, amely a kölcsönös engedmények alapján kívánt megegyezést. Sajnos törekvése ott igen kevés eredménnyel járt. Távolról sem volt ilyen bölcs és nagyvonalú a grófi család többi tagja, amikor közvetlen politikai vagy anyagi érdekeiről volt szó. Amikor a német katonaság beszállásolásával és visszaéléseivel szemben Kecskemét lakosai védelmet kértek az uralkodó kegyét bőven élvező főuraktól, a válasz nyers, és elutasító volt: „vagy nehéz vagy könnyű, annak csak meg kell lenni, ha késedelmeskedtek annak véghez vitelében, kár követ érette benneteket." Ezeket a tényeket azért kell felsorolni, mivel a Koháryval kapcsolatos irodalom Hornyik János egyik, rá nézve igen kedvező kitételét emelte ki előszeretettel és csaknem kizárólagosan: „...Jobbágyainak valóságos atyja volt; azért szerették is őt rendkívül. így kecskeméti jobbágyainak adóját soha feljebb nem emelte..." A Hornyikot idézők a történésznek Koháry Istvánnal kapcsolatos kevésbé hízelgő megnyilatkozásairól pedig rendszerint hallgattak. Itt nem árt kiemelni, hogy a korabeli földesurak „atyai gondviselésére" utaló kitételeket nem szabad a szavak mai értelmében felfogni. Egyrészt jószerivel csak a kor sajátos szófordulatáról van szó, másrészt pedig látnunk kell mögötte azt, hogy az atyai gondoskodással szemben mindig a gyermeki alávetettség, sőt kiszolgáltatottság áll. A főúr leveleiben megmutatkozó atyáskodása ellentmondást nem tűrő jobbágyi alázatot követelt. Ráadásul, a Kecskemétnek küldött levelek kegyes gondoskodást sugalló hangvétele is csak az első sorokat hatotta át, tehát egy tipikusnak mondható mamiról szólhatunk. Ezen bevezető fordulatok után korára jellemzően kissé kenetteljesen ugyan, de a legtermészetesebb fomában tesz úgy a főúr, mintha legnagyobb mezővárosa mindig is csekélyke felvidéki falvaival egyenlő sorba tartozna, évszázadok óta a kezelésében lett volna, és a leghatározottabban követel magának egy sor olyan jogot, amelyekkel a város földesurai vagy soha nem rendelkeztek, vagy már évszázadokkal korábban megszerezték, megvásárolták elődeiktől Kecskemét lakosai. Nem akarta tudomásul venni, hogy az ország legnépesebb mezővárosa már több évszázadon át a törvényes keretek között gyakorlatilag teljesen önállóan irányította saját sorsát. Buda visszafoglalása és a török kiűzése után a magyar nemesség amilyen hévvel tette szóvá azokat a sérelmeket, amelyeket az udvartól és a kamarillától elszenvedett, éppoly igyekezettel újította meg jobbágyai és mezővárosai feletti hatalmát, valódi és sokszor csak vélt jogait. Mindent megtett annak érdekében, hogy a Mohácsot követő több mint másfél évszázad alatti szerény társadalmi fejlődésnek kisebb-nagyobb részeredményeit felszámolja, illetve kisajátítsa. Miközben a bécsi udvar által létrehozott bizottságok Kecskemétet megfosztották Szentlőrinc és Pusztaszer birtoklásától, a nemesi vármegye évtizedeken át hatalmas összeg kamatainak fizetésére kényszerítette, a Koháryak 1693-ban peres úton szerezték meg maguk számára a város pallosjogát, amit ettől kezdve ők gyakoroltak.

34 Különösen nyerssé és erőszakossá vált Koháry Istvánnak Kecskeméttel szembeni fellépése és eljárása, miután 1702-ben a korábbi zálogbirtokait I. Lipót örökös tulajdonává tette. Kecskemét lakossága Bécs ostromát követő két évtizedes csaknem folyamatos háborúskodás alatt a gazdasági összeomlás szélére jutott: a rablás határán álló állami adóztatás, a német és osztrák tisztek botrányos zsarolásai és rablásai, IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002. b/ 274-278.