Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

SZABÓ ATTILA A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között

II. A mezővárosi autonómia A mezőváros autonómiájának fokmérője a bíróválasztás szabadsága mellett a statutumalkotás, valamint az ingó javak szabad adásvétele és az új lakosok befogadásának joga, illetve gyakorlata volt. Az önrendelkezés legmagasabb fokát elérő Nagykőrös mindegyik jogkört megszerezte, így valóságos kiváltságos (privilegizált) mezőváros lett. Az önrendelkezésnek szintén magas fokát elérő Kecskemét a szabad bíróválasztást elvesztette a XVIII. század közepén, de a szabályrendelet-alkotás, az ingóságok adásvétele, a lakosok befogadásának jogát megtartotta. Ezekben a mezővárosokban a nemesi vezetés hosszú küzdelem után megváltotta földesúri terheit, a saját ügyeiben mint földesúri joghatóság léphetett fel, és a tanács élvezte a benefíciumokat. A föld szabad adásvételének a török korban kialakult gyakorlata ezekben a szabadalmas mezővárosokban az 1711 utáni időre is átöröklődött, nemcsak a házakat, hanem a kerteket, szállásokat is a tanács előtt a protocollumba bevezetve, „bevallván" szabadon adták-vették. A mezővárosi privilégiumokhoz a lehetőséget a földesúri kötelezettségeiket örök időkre való megváltás biztosította. A Nagykőrös legnagyobb földesura a Keglevich család volt, amely a telkek felét bírta. A másik felén megosztozott a többi (Sztáray, Battik, Ramocsaházy, Papp, Usz, Dőry, Mokcsay, Szintay, Bay, Pándy, Uhlarik) család. Mellettük számos - cívisjogon, vagyis nem úrbéres jogon - birtokló nemes is élt a városban. Számukat szaporították a nemességet szerzett cíviscsaládok is. A bentlakó nemesek megszerezve a mezőváros főbírói, másodbírói és más vezető funkcióit a város érdekeinek hatásos védelmezőivé váltak, akik nemes létükre városi polgárként kerültek hivatalukba. A hivatalt elért nemesek arányára világít rá Nagykőrös mellett Kecskemét példája, ahol szinte teljesen a kezükbe került a főbírói tiszt, de a belső és külső tanácsban is szép számmal (mintegy háromnegyed részben) lehetett őket találni. (Például az 1837-ben leköszönt kecskeméti 14 tagú tanács 10 tagja volt nemes, köztük egy vármegyei ügyész, két táblabíró, két vármegyei esküdt és üt hites ügyvéd.) 8 Az önrendelkezés legmagasabb fokát elért Nagykőrösön a XVII. század végétől az 1800-as évek első feléig folyamatosan alkottak szabályrendeleteket: 1692 és 1815 között nyolc alkalommal.

4 A korai rendeletek közül kiemelkedik az 1747. évi, ugyanis ezekben a statútumokban összegyűjtötték a korábbi rendelkezéseket és megújították azokat. A 32 cikkből álló szabályozás magába foglalta a vasárnap és az ünnepek megtartását, a városi törvénykezés idejét és módját, a károkozás megtérítését és büntetését, az adásvétel, az öröklés és a letelepedés eljárását, a káromkodók, veszekedők, verekedők megbüntetését, a tűzvédelem betartását, az utcák tisztaságának, a trágyahordás szabályának a megtartását, a cseléd-rendtartást, a kocsmatartást. Ezek közül kétségkívül a leglényegesebb pontoknak a kvázi polgári tulajdonviszonyokat reprezentáló ingatlan-adásvétel és a városba való letelepedés szabályozása számított. Kecskeméten a város statutumalkotási joga szintén megmaradt, de Kisfaludy Katalin véleménye szerint valószínűleg egyetlen helyi rendelet sem mehetett át a gyakorlatba a földesúr, vagy a tisztje jóváhagyása nélkül. Viszont több úriszéki ítélet alapján megállapítható, hogy a földdel kapcsolatban hozott városi döntéseket az úriszék mindig helyben hagyta. SZABÓ Attila 1992/1. 108. GALGÓCZY Károly 1896. 149-152.