Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

HORVÁTH M. FERENC Pest-Solt megye és Kecskemét város statisztikai és közigazgatási leírása 1857 és 1859-ben

a) [Az utolsó sorozás eredményei] Az utolsó sorozás eredménye kedvező volt, melynek során az I. korosztályból biztosítottuk az egész létszámot. b) [Észrevételek a rendelet célszerűségéről] Az új hadkiegészítési törvény alkalmazása általában célszerűnek bizonyult. Eb­ben a vonatkozásban a járási székhely sem kívánhat mást, mint a katonakötele­zettek házankénti összeírását. Ennek véghezvitele azonban a 14-15 négyzetmér­földre kiterjedő pusztákon szétszórtan levő házakban, és általában a téli hóna­pokban, amikor az előmunkálatok megkezdődnek, majdnem megkerülhetetlen akadályt jelent, és igen kevés eredményt hoz, mivel a kint lakó kertészek - akik egyébként évente változnak - családi viszonyai többnyire ismeretlenek, és őszinteségükre az ember nem hagyatkozhat, így az adatok lényegében csak az anyakönyvekből és a népösszeírásokból állapíthatók meg. c) [Felmentések a katonai szolgálat alól] A katonaság alóli felmentések száma jelentéktelenül növekedett az előző évihez képest, miután ismertté vált az új hadkiegészítési törvény, ami a feleknek és a [sorozójbizottságnak biztos és egységes ismeretet, támpontot nyújt, és nem teszi lehetővé bárki előnyben részesítését. cl) [A hivatalos eljárások állása] A hivatalos eljárások száma kevéssel csökkent az előző évihez képest. e) [A besorozottak szökései] A besorozottak szökésére e járásban nem mutatkozik hajlandóság. f) [Öncsonkítás] Öncsonkítás egy esetben fordult elő. g) [A toborzó- és sorozókerületek] Nem történt változás. 2. Katonai beszállásolás Ebben a vonatkozásban az előző évihez képest csak az számít újdonságnak, hogy e teher mérséklődése helyett jobban érezhető a túlterhelés - és ez elszomorító. Elte­kintve attól, hogy Békés, Heves és Csanád vármegye, majdnem az egész Jászság és Kunság területe mentes a katonaságtól, egyáltalán a lovasságtól. A közvetlen kör­nyék, pl. Izsák, Kiskőrös, Kunszentmiklós, Vadkert, Szabadszállás Fülöpszállás, Szalkszentmárton, Dunavecse, Solt, Pataj, Kalocsa stb. is mentesítve lett.

Next

/
Thumbnails
Contents