Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Koháry István, Kecskemét potior földesura

szolgáltatásait a kincstár gyűjtötte be. A kádik a moszlim törvények alapján igyekeztek törvényes állapotokat fenntartani. Ugyanakkor még évtizedek múltán is megjelentek e területen a magyar adószedők, akik magyar pénzben szedték a magyar király számára az adót. A Török Birodalom kénytelen volt elszenvedni, hogy a sajátjának tekintett jobbágyok szekerezni jártak a magyar végvárak megerősítéséhez, a magyar királyság területén élő földesurak változatlanul jogot formáljanak birtokaikra, hogy jobbágyaiktól szedjék a földesúri cenzust, a katolikus egyház szedje a tizedet, és az érdemi ügyekben a magyar törvények alapján hirdessenek a bíróságok ítéletet. A három kontinensre kiterjedő óriási birodalom kénytelen volt eltűrni, hogy példa nélkül állóan a három részre szakított Magyarország jogilag sosem mondott le elvesztett részeiről, a hódító jelenlétét mindvégig jogosulatlannak és átmenetinek tekintette. Ily módon a hódoltságban lévő mezővárosaink és falvaink kettős adóztatás alatt voltak, a királyi országrészekkel szemben kétszeres, olykor többszörös adózásra és különféle szolgáltatásokra voltak kötelezve. A magyar főurak minden időszakban pontosan tudták milyen jogok illetik meg őket, és ennek megfelelően jártak el. Kecskemét urai is könyörtelenül behajtották a városon az összes kötelezettségét. Sőt, amikor Wesselényi Ferenc nádor halála után végrendeletének megfelelően özvegyének eljuttatta a város a neki járó 800 ezüst tallért, öccse, Wesselényi Pál azon a címen, hogy az örökség fele neki jár, változatlanul a városon követelte részét. Amikor pedig az jogtalannak tartva ezt, és nem fizetett, katonasággal jelent meg a városban, és addig élősködött itt seregével, míg a város két év úri adójának összegét keservesen össze nem gyűjtötte, ki nem fizette, és bőségesen meg nem ajándékozta. Önkényeskedése addig fajult, hogy megduplázta a neki járó évi összeget, majd négy évre előre és aranyban követelte azt a várostól. Tekintettel arra, hogy Koháry István időközben Szécsi Annától zálogba vette a város rájutó részét, valójában neki volt birtokjogi vitája Wesselényivel, mégis Kecskemétnek kellett kettőjük nézeteltérése miatt szenvednie. A várossal szembeni méltányosságra egyik főúr sem gondolt ! Egyébként is azt figyelhetjük meg, hogy 1660-1670-es években a központi hatalom gyengeségét kihasználva a magyar földesurak egyre nagyobb követelésekkel álltak elő a hódoltság alatt lévő birtokaikon jobbágyaikkal, mezővárosaikkal szemben. Amikor 1676-ban Koháry István öccsével, Imrével együtt úgy ítélte meg, hogy a Kecskemét feletti birtokjognak a felét famíliája megszerezte, váratlan dologra határozta el magát: Nyéki Gábor személyében olyan embert küldött a városba, akinek az lett a feladata, hogy helyben képviselje a főúr érdekeit. Ez az eljárása még formai szempontból sem volt megalapozott, mivel ez még nem jogosította volna erre fel, és főként azért nem, mivel korábban Kecskeméttel szemben egyik földesúr sem élt ezzel a lehetőséggel. Tehát az újdonsült földesúr a város egyik régi kiváltságát, évszázadokon át érvényesített szerzett jogát sértette durván meg. Valójában a mezővárosban kibontakozódott belső társadalmi-vagyoni ellentétet igyekezett kihasználni befolyásának növelésére. Oly módon akart a több ezer lakosú, régi kiváltságokkal rendelkező hódoltság alatti oppidummal szemben eljárni, minként azt a felvidéki, néhány tucat családból álló jobbágyfalvaival tette. Hamarosan tapasztalnia kellett, hogy a rendkívüli hatalommal felruházott megbízottja, Nyéki Gábor valójában egy kalandor, aki az előző években a város jegyzőjeként megismerte az itteni viszonyokat, és egyéni érdekszerzésből hajlandó volt mindenről tájékoztatni és félretájékoztatni a fiatalon rendkívüli hatalomhoz jutott ambiciózus főurakat. Bár Kecskemét évszázadok óta rendelkezett a polgárai feletti