Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)
SZABÓ ATTILA Akasztó úrbéri viszonyai a XVIII-XIX. században
Negyedszer akasztói helységnek bírája, esküdtjei, és az egész község meg esmérvén, és illendő hálaadatossággal, vévén ebbéli nagyméltóságú földes uraságunknak hozzájok mutatott kegyességit, egyetemben kötelezik magokat, hogy ezer forintokban meghatározott, készpénzbéli summát urbarialis tartozásoknak váltsága fejébe két terminusokban, úgy mint egyik felit az az ötszáz forintokat, Szent Mihály napkor, másik felit pedig Szent György napkor minden esztendőben ezen contractusnak fel bontása alatt ... cassában bevinni, és így nagyméltóságú uraságunkat ki fizetni fogjuk. Ötödször Kezdődik ezen contractus a folyó esztendőben május holnapnak l-ő Napján, és veszi végit ezernyótzszázegyben április holnapnak utolsó napján, melyen túl se méltóságos uraság valamit egyebet, fent jegyzett tartozásoknak fejében maga akasztói jobbágyitúl kívánni fog, se az jobbágyok mást akar mit vagy többet adni, vagy szolgálni tartozni fognak. Mind ezeknek nagyobb hitelére, ezen contractus négy darabban elkészült, és törvényes bizottság jelenlétibe mind a két részrül saját kezünk alá írásával és petsétünkkel megerősittetett. Költ Akasztón 7-én mártziusban, 1795." Aláírták, illetve nevük mellett keresztvonással hitelesítették a következők: sziráki Puky László alszolgabíró, Csemiczky Gábor megyei esküdt, Judák Mihály bíró, Juhász István törvénybíró, Lovanyi András, Varga Ádám, Zeleszko János, Takáts Máté, Sánta János, Lovanyi János, Bakany István esküdtek, Csatái Imre, a helység jegyzője, Vékony Görgy, Juhász József, Baltás Pál, Sereg Pál lakos. 2. sz. melléklet Beneficiális szerződés (1795. március 7.) 74 „Nagyméltóságú gróf Batthyány József Úr őexcellentziának úgy mint ezen tekintetes nemes Pest, Pilis és Solth törvényesen egybenkaptsolt vármegyében helyheztetett Akasztó helység örökösének részéről ugyan meg nevezet Akasztó helységnek bírájával, esküdtjével, és az egész községgel következendő contractus hat esztendőre, azaz 1-ső május 1795. Usq/ue/ ultimam Április 1801." (egészen 1801 április végéig.) „ Alul meg jegyzet földes urasági Jussok és haszonvételek miatt tetetett, úgy mint Elsőben Noha ugyan nagyméltóságú földesuraság nagyobb hasznot abban remélhetne, ha addig maga akasztói jobbágyinak kezére botsájtott regale beneficiumait különösen maga tisztjei által administraltatna, mindazonáltal hogy eddig mutatott atyai gondoskodásának gyümöltsét továbbá is ezen helységnek hív jobbágyai érezhessék, abban határozta magát, hogy mindennemű regálé beneficiumait nevezetesen pedig, mindennemű termésekbül, borbúi, báránybúi, és méhekbül járandó kilentzedét, apró dézsmát, nádolást, halászatot, bor s pálinka áruitatását, húsnak kivágatását, boltoknak cenzusát, s egyébféle földes uraság jussát, illető haszonvételeket, kivévén vadászatot, caducitasokat, és az erdőtskének haszonvételét, fentnevezett akasztói községnek ezernégyszáz forintokba oda engedi, amint is ezen contractusnak ereje szerént által adja, azon hozzá tétellel, hogy ezen készpénzbéli árendán fölöl tartozzon a község minden esztendőben, úgymint ekkoráig, száz pár tekenős békát in natura administralni, azon felöl pedig az határok rendes felosztásához szükséges