Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

SZABÓ ATTILA A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között

A főbb tisztségviselők készpénzfizetései három mezővárosban a XVIII. század közepétől a XIX. század közepéig (ezüstforint)

292 Város Év Főbíró Másodbíró Főjegyző Aljegyző Hadnagy Cegléd 1751 * 65 22 12 1802 60 60 100 50 40 1841 100 80 100 100 40 Kecskemét 1752 200 150 200 100 60 1800 250 250 100 85 1847 450 400 250 200 90 Nagykörös 1753 150 100 100 100 20 1800 150 100 175 175 37 1846 240 200 336 154 84 'Fizetés nélkül VII. A mezővárosok gazdálkodása A közigazgatási, gazdasági szervezésen túl az önkormányzat igen fontos feladata volt, hogy az egyénről átvállalta és közösségivé tette a kötelezettségek teljesítését, ugyanis a legtöbb esetben a jobbágy földesúri, egyházi, megyei és állami kötelezettségeit a közösség hitelezi, ideiglenesen magára vállalta, melyet később a maga eszközeivel beszed a lakosoktól. A jól szervezett közösségekben a járadékbeszedés és továbbítás művelete jórészt elvált egymástól, ezért a mezővárosi közösség együttesen állt szembe a felsőbb hatóságokkal. A hadiadó legalább akkora, de általában nagyobb volt mint a földesúri járadék, ezenkívül pedig az előfogat (forspont) nyomorította a lakosok állatait. Mindehhez hozzájárult a katonai beszállásolással kapcsolatos visszaélések sorozata, az erőszakos katonaállítás. Az adóba beszámították az egyéb szolgáltatásokat is: Cegléden 1728-ban Borbély János adójából 4 tallért elengedtek, mert „A Város Sütő Kemenczéjében valamely Árva Gyermek Lába megégvén", azt meggyógyította. Az állami adó, a contributio, a hadiadó alapja a XVIII. század elejétől az elméleti portaszám volt.

293 (Előtte a ténylegesen létező portákat vették alapul.) Az országgyűlés az egész országra bizonyos portaszámot vett fel és ugyanakkor meghatározta, hogy az egyes megyékre, kerületekre és szabad királyi városokra ebből arányosan hány esik. A megyék, kerületek a rájuk kirótt összeget településenként, azon belül pedig dicának (rovásnak) nevezett kisebb egységeként tovább osztották. A személyekre lebontott összeg fizetésénei alapjául az adózó családfő vagyona és jövedelme szolgált, a jobbágy telekkel semmilyen kapcsolatban nem volt. A vármegye állapította meg az egy rovás értékét úgy, hogy az összeírt összes rovások számával elosztották a portális kivetés alapján a megyére eső összeget. A hadsereg ellátására szolgáló porciók értékének általában kétharmada a személyek (oralis), egyharmada a lovak (equilis) ellátására szolgált. Ezeket zömében természetben szedték be a katonatartás téli hónapjaiban. „Nintsen olyan nap, hogy itt katonai transport nem volna és azt mind kenyérrel, mind szénával, zabbal ezen város provideálja; gyakran pedig egy napon 5 és több transportok vágynak..." vallották 1828-ban a ceglédiek a kato292 BKMÖL, KVSZ Mb. szk. 1752., 1800., 1847., PML NKO, CMT Mb. szk. 1751., 1802., 1841., NVT Mb. szk. 1753., 1800., 1846. 293 SZABÓ Attila 1994. 5-6.