Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA - PÁLMÁNY BÉLA Kossuth Lajos a rendi diéták követe (1825-1848)

A „diaeta coordinatio"-ja Az 1825 és 1848 között Pozsonyban ülésezett öt reformországgyülésen a rendi diéta megoldatlan - igazságtalan és zavaros - szervezeti és ügyrendi kérdéseiről sok szó esett, kevés írásos előterjesztés készült, és csupán egy-két fontos törvény született, így a törvényhozó hatalmat és a nemesi nemzet szuverenitását megtestesíteni hivatott testület összetétele, működése a márciusi forradalomig távol állt attól, hogy a teljesség és egyenlőség elve alapján reprezentálja a Szent Korona tartományait és kapcsolt részeit, s attól is, hogy a követek kiváltságot jelentő szólásszabadságának köszönhetően kifejtett diétái gondolatok eljussanak a közvéleményhez, és formálhassák azt. A javítás érdekében Kossuth mint követ sokat tett és célkitűzéseit, erőfeszítéseit - amelyek az 1847-ben ellenzéki párttá formált szabadelvű reformerek programjával azonosak voltak - 1848 áprilisában siker koronázta. Miért kellett megreformálni a tekintetes Karok és Rendek tábláját? A pozsonyi alsótáblán nem képviseltethette magát követeivel a Magyarország csatolt Részét képező Partium, amely alkotmányellenes gyakorlata alapján az erdélyi diétákra küldte követeit. Az ország déli - Török Birodalommal határos, a Vaskaputól az Al-Duna és a Száva mentén a horvát tengerpartig terjedő - határsávja közel másfél évszázada 14 ezredre és a csajkás kerületre felosztott katonai Határőrvidéket alkotott. Jóllehet azt a tényt, hogy e terület Magyarország részét képezi, elvben az udvar sem vitatta, az az Udvari Haditanács igazgatása alatt állt, és - mivel nem alkotott megyeszervezetet - képviselettel sem rendelkezett az országgyűlésen. A szűkebben vett Horvátország vármegyéi egyetlen követet küldtek, Szlavónia és a drávántúli városok viszont egyenként voltak követküldésre jogosultak. Nem rendelkezett „székkel és szóval" az alsótáblán az 1772-ben az országhoz Lengyelországtól visszacsatolt, de nádori portát nem alkotó szepesi XVI város sem. A két táblás rendi országgyűlést szabályozó 1608. évi koronázás utáni I. tc. kimondta, hogy a prépostok és apátok az országlakosok között szavazattal bírnak, továbbá a távollevők követei is osztoznak a szavazatokban a vármegyék követei és a káptalanok után és a szabad királyi városok követeinek is székük és szavazataik (locum et vota) vannak. Mindazonáltal - mint Vaszary Kolos alapvető értekezése is kiemelte

2 - négy XVII. századi nádorválasztáson kívül a szavazatok egyenkénti számlálására a későbbiekben nem volt példa, a szónoki „kijelentések" és a szavazatok értéke és aránya iránt határozott szabályok nem léteztek. Az 1825. évi országgyűlésen is - többnyire - az a gyakorlat dívott, hogy az elnöklő személynök a szólók nyilatkozatából kivehető többség szerint mondta ki a határozatot, a Vaszary által feltárt három vitás esetben azonban Szögyény Zsigmond személynök egyenként is megszámláltatta a szavazatokat, Ebből az a következtetés vontható le, hogy a városi voksokat „akkor és oly arányban számította a personalis, amikor és amily mértékben neki tetszett". Hasonló, önkényes elnöki gyakorlatot találtunk az 1830-as diétán is, amiről alább még lesz szó. Az alsótáblán csak a vármegyéknek volt egyenként szavazati joga. Egyenlőtlen volt a szabad királyi városok, a szabad kerületek, valamint az egyházi rendnek nevezett káptalanok, végül a Dráván túli horvát-szlavón tartományok törvényhatóságainak szavazati mértéke és aránya is - ezek státusonként egy-egy szavazatot nyomtak a latban. 2 VASZARY Kolos, 1883. 12-15. (a négy nádorválasztás éve: 1609, 1622, 1647, 1649)