Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - FŰZI LÁSZLÓ Alkattan és regénytipológia

„Sanyin rövid bekecs és kucsma volt; azt hittem, apához jöttek az ökrök miatt, vagy az én pulykáimra küldtek Terusék kereskedőt. Húsz szép pulykát neveltem karácsonyra, s nem volt, aki a pusztáról elvigye őket. Csak, hogy olyan állhatatosan mosolygott rám - elébb csak ahogy gázolt, aztán a vizsla meggyömködött nyaka fölött is -, akkor fogtam föl, honnét ismerem én ezt a diónyi, meleg lében forgó szemet, amelyik mindig úgy nézi az embert, mintha valami kettesben elkövetett huncutságra akarná emlékeztetni. A bálban is így nézett egyre. A tömzsi két kezében fogta a derekamat; a fejét kissé félrehajtotta; az emlékeztető szemebarnája csaknem rám folyt, huncutul nyájaskodva. Nem tudom, hogy mosolyoghattam rá vissza. A nagyvendéglő falán volt egy aranykeretes, szalmakoszorús tükör; abba bepillanthattam volna megnézni magunkat tánc közben; őt, amint rám kacsmarog, s magamat, ahogy szintén félrebillentem a fejem, s furcsállásomat leplezve felelni próbálok rája. De a tükröt bepárállta az embergőz, s én magam is csak valami gőzön át néztem mindent ebben a nagy vonszolódásban, zsivajgásban."

40 Láthatjuk, Nelli is tudja magát kívülről nézni, pontosabban úgy, ahogyan feltételezése szerint a közösség láthatta, úgy, ahogyan azt Kurátor Zsófi is gondolta. Nem az elbeszélő személyében meglévő különbözőség tehát a lényeges, hanem a hatás azonossága, Németh regényírói gondolkodásának sajátosságait ebben az azonosságban kell keresnünk. Azt látjuk, hogy az általa létrehozott regény határterületet érint: az egyén és a közösség érintkezési területét, úgy, hogy előttünk a kölcsönhatásaik mutatkoznak meg. Hiába gondoljuk azt, hogy a közösség csupán a hősnő előfeltevésein keresztül mutatkozik meg, ezek az előfeltevések mégis hatnak a hősnőre, mert gondolkodását befolyásolják. Gondoljunk például az Irgalomnak ana a jelenetére, amelyikben Kertész Ágnes az apjának küldendő levél megírására készülődik: „Ha az ember beszél, ezer apró jelből látja, hogy a másikra hogy hat a beszéde, s maga is százféleképp, mosollyal, hangsúllyal, kézmozdulattal tudja, amit mond, a másik hangulatához, megértéséhez srófolni; a leírt mondat azonban ki van verve a világba, s ott szaval, vágja a fintort, a bukfencet helyettünk. Ez, főképp, ha magáról s az érzéseiről ír az ember, olyan kellemetlen. Most azonban különösen bajos vállalkozásnak tünt föl: a hét év alatt támadt távolságot betűkkel áthidalni; valóságos tériszonyt váltott ki. Okosabb tán, ha az apjából indul ki, hogy annak mit kell, mit nem szabad megírni. így, persze, bonyolult feladvánnyá válik a megírása. Az anyja levele kicsit hideg volt; neki éreztetnie kell az örömüket. De azért túlságosan feltűnő se legyen a két levél közt az eltérés: az öröm odacsöppentése után neki is beszámolóba kell átmennie; viszont azt is érezze az apja, hogy az orvostanhallgatónőben nem vesztette el régi sétálótársát, felfedezéseinek a méltánylóját; az anyja a gondjait küldte az érkező elé, neki meg kell nyugtatnia, hogy nincs olyan nagy baj, kibírják, ha hónapokat kell is pihennie; amellett az anyját is mentenie kell, általában azt a benyomást kelteni, hogy köztük harmónia van, idehaza a régi család várja; de azt is úgy, hogy az itthoni villózások ne érjék egész váratlanul. Mialatt a megszólítást nézte, nem is tudta, hogy fog ennek a sok feltételtől függő kísérletnek megfelelni."

41 NÉMETH László, 1971. 342. NÉMETH László, 1972. 64.