Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - FŰZI LÁSZLÓ Alkattan és regénytipológia

müvek képviselte személyességről, hiszen ugyanannak az írót fogva tartó gondolatsornak a meghatározott részeit képviselik. Ha gondolkodásunk megmaradna az öszszehasonlítás egyszerű szintjén, főképpen pedig ha csupán a Dosztojevszkijhez kapcsolódó összehasonlításokkal élnénk, akkor akár arra is gondolhatnák, hogy a Németh által életre hívott tudatregény nem más, mint a Dosztojevszkij korában és természetesen előtte is létező monologikus regény kései változata. (Ezt a meggyőződést táplálhatja az is, hogy a Dosztojevszkij polifonikus regényének leírásakor Mihail Bahtyin sűrűn él a monologikus regény jellemzésével, s a jellemzés során feltáruló számos ismérv valóban lefedi Németh müveit. A tizenkilencedik századi monologikus regény és a Németh által megteremtett tudatregény közötti különbség megértéséhez Németh poétikáját is meg kell vizsgálnunk.) Ám ha ragaszkodnánk az említett azonosításhoz, akkor eltekintenénk attól, hogy Németh gondolkodásának legfőbb szervezője éppen az idő volt, legalapvetőbb törekvése az idő vagy a kor hogy ezt az általánosabban használt kifejezést használjuk - átélésére és kifejezésére irányult, miközben élesen elhatárolta magát a társadalom és a kor ábrázolásától. Már a harmincas évek elején megfogalmazta a korhoz intézet nagy vallomását: „A jelen az ember drága kincse. Drága, mint a szabad-akarat. Legnagyobb erőnkről: az erőfeszítés érdemességéről mondunk le, ha a jelent odaajándékozzuk a történelem távlatának. Praesens perfectumban nem lehet nagy dolgot csinálni. A komikum-érzék is fölkel a 'jelen történésze' cím ellen. Érzi, hogy itt valaki az élőt nézi úgy, ahogy a holtakat szokás. Az élő azonban mindjárt fölugrik és orron üti. A jelen történésze boncleletet akar fölvennni, ahol csak kopogtatni, hallgatózni szabad. Mindenki iparkodjék tájékozódni a maga korában: ez igaz. Csakhogy a magam korát nem úgy kell megértenem, mint Periklészét. A jelenben lelkesedésemhez keresek rőzsét, erőim áttöréséhez rést. A jelent azért figyelem, hogy hozzáadhassam magam, személyes bátorságommal eldöntsem a csatát. Periklész korát szemlélni akarom. Egy elhitt jóslat megölheti a hiszékenyt. A túlságosan kielemezett korimperatívuszok megbéníthatják a babonás kort."

36 Ha komolyan vesszük mindazt, amit eddig elmondtunk, akkor Németh gondolkodásában és müveiben - és müvei mögött - is látnunk kell a korát, ahogy Dosztojevszkij gondolkodása és müvei mögött is az általa meglátott, de még inkább megélt kor húzódott meg, úgy, ahogyan azt Bahtyin leírta: „Maga a korszak teremtette meg a polifonikus regény előfeltételeit. Dosztojevszkij szubjektíve benne állt kora ellentmondásos többsíkúságában, többször tábort váltott, az egyiktől a másikhoz csatlakozott, és ebben a vonatkozásban a társadalom objektív életében egyszerre működő különböző síkok személyes életútjának és szellemi formálódásának különböző szakaszai voltak. Ez a személyes tapasztalat Dosztojevszkijt mélyen áthatotta, ő azonban ennek ellenére nem engedte munkáiban közvetlenül, monologikusan kifejeződni. Ez a tapasztalat őt csak hozzásegítette ahhoz, hogy mélyebben megértse ama egymás mellett élő, extenzíve kibomlott ellentmondásokat, amelyek az emberek között - nem egyetlen tudat eszmei lehetőségei között - működtek. A kor obkektív ellentmondásai tehát nem azzal hatottak meghatározólag Dosztojevszkij munkásságára, hogy ezeket önnön szellemi fejlődése során személyesen miképp élte át, hanem azzal, hogy párhuzamosan együtt élő erőkként objektíve látta meg őket (igaz, e meglátás mélyen személyes átéléssel párosult)."

37 Ennek a tapasztalatnak a leképeződése a tér volt, az együttesen jelenlévő különböző emberek száNÉMETH László, 1973. 408. BAHTYIN, Mihail, 2001. 39.