Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - BELLON TIBOR Egy sajátos paraszti életút a Kiskunságban

„Az apámról kezdem az életem, mert ott kezdődött, hogy paraszt családba születtem Kunszentrniklóson. Az apám Papp Ferenc vót, 1897-ben halt mög, én 1892ben születtem. Öt éves vótam, mikor möghalt az apám. Egy kicsit el is fogódok, mikor erről beszélek, mert hiányzott az apám. Ötéves koromban ott álltam a 26 éves korában négy gyerekkel özvegyön maradt roskadozó anyám mellett az apám koporsójánál. Az apám kiváló gazda vót, mert neki mán az 1890-es években vót járgányos cséplőgépje. 31 hold földje vót az apámnak, azon gazdálkodott. Kitűnő, gyönyörű lovai vótak, remonda csikókat nevelt. Mindig három lova vót neki, avval dolgozott. Cséplőgépe, vetőgépe vót, evvel vetötte a gabonát. Nem az vót a szokás, mint itt más parasztoknál, hogy egy abroszt a nyakokba akasztottak, oszt kézzel szórták a főd tetejire a búzát. Az apám azt mondta, hogy ü nem az égi madaraknak akarja vetni a búzát, hanem kenyeret akar. Vót szecskavágója, gabonatisztító tritőrje, szóval minden kisgazdának való felszerelése. Én azt mind örököltem is. Négyen vótunk mink testvérek. Az anyám 26 évesen maradt özvegyen, nem ment férjhöz, mert azt mondta, hogy négy gyerököt nem ad idegen kézre. Ő nevelt bennünket. Mikor 16 éves vótam, akkor kezdtünk el gazdálkodni. Édesapámék gazdálkodását az jellemezte, hogy rendkívül sokat adtak a szépségre. Nem nézték mindig azt, hogy az mennyibe kerül, hanem azt, hogy az optimális munkát kapjon. Ha nem is hajtott hasznot a családnak, de annak szépnek kellett lenni. Olyan kis bemutató gazdaság vót az annakidején. A 36 hold födünket én igen kicsinyeltem mán gyermekkoromban is, mert egy 12000 holdas nagy gazdaság mellett nevelődtem, ez a gróf Vigyázó birtok vót. Sokat jártam oda dógozni is, ott láttam mindent, hogyan csinálnak, mert énnékem csak hat elemim van, én nem értem rá tovább tanulni. Én gyermekkoromban kukorica-bordóból csináltam ökröket, azzal játszottam. A bordó az amiről a levelet a tehén lerágja és ott marad. De a gépeket is nagyon szerettem, mindig tisztítottam őket. Mikor kanászgyerök vótam, a disznókat őriztem, az vót a kívánságom, hogy az Isten adja, hogy legyön neköm egy puskám. Annyi vót a vadliba,hogy 30-40 lépésre bevártak. A gépet úgy szeröttem, hogy az lött a kívánságom, hogy az Isten adná, hogy lönne neköm cséplőgépöm. Lött cséplőgépöm is. A nagybátyám sógora Bernáth Imre mikor möghalt, megvöttem a cséplőgépét. Én azért mentem el inasnak, hogy vöhessek cséplőgépet. 13 éves koromban elmentem Pestre inasnak. Lakatosinasnak állottam, mert mozdonyvezető akartam lenni. Úgy gondolkoztam, hogy ha négy felé osztjuk azt a 36holdat, hát egynek semmi se jut, inkább elmegyek, leszek mozdonyvezető. De az anyám mindig siratott, mert én vótam a legügyesebb közöttök. Minden második vagy harmadik vasárnap hazagyüttem, sírt mikor gyüttem, sírt mikor elmentem. Meguntam ezt az örökös sírást. Azt mondta, nem bánja, de ha felszabadulok, jöjjek haza. Abba belenyugszik, hogy legyek inas, de ha felszabadulok, jöjjek haza. Azt mondtam, jól van édesanyám, én hazajövök, de utána vizsgázni akarok gőzgép kezelésből is, és ha erőnk lesz hozzá, nekem vegyünk egy cséplőgépet. Az anyám rendkívül szorgalmas, ügyes asszony vót, sok baromfit nevelt, és pár száz libánk is vót. Segítséggel megtömte, kocsival vitték Pestre. Úgyhogy pénze vót az anyámnak. Megígérte, hogy egy jó karban lévő, használt cséplőgépet veszünk. 1915-ben ez sikerült. Az én nagybátyámnak Bernát Imre vót a sógora, annak vót egy jó magyar állami cséplőgépe. Mán az ő életibe a gépésze vótam a nagybátyám sógorának. Mondtam is neki, hogy igön szeretném ezt a gépet megvonni. - Öcsém, én mán beteg vagyok nem veszkődök vele, majd neked adom. Úgyhogy mikor meg-