Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)
ÖSSZEFOGLALÓK
szabadságharc leverése után mindkettőjüket elítélte a haditörvényszék, de szerencsésen szabadultak. Kecskemét képviselői az első népképviseleti országgyűlésen, bár nem terjesztettek be önállóan törvényjavaslatot, nem kezdeményeztek vitát, sok lényeges kérdésben hallatták szavukat, szavazataikkal kifejezésre juttatták nézeteiket. Kecskemét érdekeit a lehetőségekhez mérten képviselték, nem rajtuk múlott, hogy ezek az érdekek nem minden esetben nyilvánultak meg a Ház által elfogadott törvényekben. Politikai nézeteiket tekintve Simonyi és Karika is a képviselőház többségét képező nemesi liberális eszméktől a radikális eszmékig jutott el. SÜLI ATTILA A Jászkun-kerületek népfelkeléseinek szerepe az 1848-1849-es szabadságharcban Az 1848-1849. évi szabadságharc folyamán többször is volt olyan időszak, amikor a Jászkun-kerületek lakosságát nagyobb mértékben mozgósították. A jászkun nemzetőr zászlóalj 1848 nyarán részt vett a délvidéki harcokban (2500 fős zászlóalj). 1848. augusztus 6-án a kerületek már azt jelentették, hogy a nemzetőrség minden községben bevetésre készen áll. A szerbek ellenében kimozdított zászlóalj szeptember elején indult haza. 1849. február 21-én Batthyány Kázmér, délvidéki kormánybiztos elrendelte a kerületekben az általános népfelkelést a szerbek ellenében (férfiak 18 és 30 év között). Az így kiállított népfelkelést Szeged és Szabadka környékére akarták vezényelni. Erre azonban nem teljes mértékben kerülhetett sor, hiszen a három kerület szinte teljesen osztrák megszállás alatt állt. 1849. március 12én pedig Kossuth Lajos rendelte el ugyanezt. Célja az volt, hogy az általános népfelkelés elősegítse az ellentámadás előtt álló magyar fősereg győzelmét. A terület lakosságának népfelkelését utoljára 1849 nyarán rendelték el. 1849 júniusára nyilvánvalóvá vált, hogy a harcok egyik súlypontja az orosz hadsereg előrenyomulásának következményeként a Tisza vonala lesz. Ennek védelméhez azonban nem állt a kormány rendelkezésére elegendő reguláris katonaság. Átmeneti megoldásként a hiányt a népfelkeléssel próbálták meg pótolni. A Szemere-kormány a népfelkelés megszervezésével Korponay János ezredest bízta meg, akinek a hatásköre alá a következő törvényhatóságok tartoztak: Békés, Bihar, Csanád vármegyék valamint a Jászkun-kerület. Korponay három hídra helyezte a védelem súlypontját: a szentágotai (Karcag), a nagyivónyi (Kunmadaras) és a tiszafüredi hidakra. Ezek biztosítása révén akarták megakadályozni az orosz fősereg átkelését. A fenti pontokat a kunok, a hajdúk és a Szabolcs megyei népfelkelők biztosították. A jászokat, a Pest és Heves megyei népfelkelőket pedig Hatvanhoz rendelték. A cári csapatok 1849. július 22-én keltek át Poroszlónál a Tiszán, előlük a népfelkelők lényegében harc nélkül visszavonultak Debrecenhez. Itt állomásoztak az I. hadtest megérkezéséig, és a debreceni csatában ezen hadtest dandáraként vettek részt (1849. augusztus L). A cári hadsereg cserkesz (muzulmán) lovasezrede megkerülte és szétverte a magyar jobbszárny 3. lépcsőjében álló Korponay-dandárt, majd a Bobich-hadosztálynak esett. A különítmény nagy része felkoncoltatott vagy fogságba esett.