Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓK

VAJDA ZSUZSANNA Sodrásban: a személyiség és a történelem A huszadik század végéhez közeledve meginogtak a történelmi események hagyományos referenciái. Egyre kevésbé alakítható ki egyetértés a „nagy események", a „társadalmi folyamatok" értékelésében. A bírálatok egyik iránya a hagyományos történettudománnyal szemben, hogy az eseménytörténetben alig kap helyet a mindennapi emberek élete. A „közönséges emberek" iránt feltámadt érdeklődés részben ideológiai természetű, mintegy „igazságot szolgáltat" azoknak, akikről eddig az eseménytörténet kevéssé vett tudomást - a kisemberek, a nők, a gyerekek - de ez az ideologikus cél nem volna elég ahhoz, hogy valódi érdeklődés ébredjen a téma iránt. Ehhez a tudományos kérdésre is szükség volt, amely azt vizsgálja, követhető-e a mikrotörénelemben az a nyom, amely az egyének életterveit összekapcsolja a történelmi eseményekkel? A történettudományban felbukkant igény találkozott a pszichológiai-antropológiai gondolkodás vonalával, irányaival: a közelmúltban új kutatási területként jelent meg a mentalitástörténet, a gyerekkortörténet, kiemelkedő személyiségek történetipszichológiai szempontú tanulmányozása. Egyfajta köztes tudománynak ígérkezett a politikai pszichológiának nevezett diszciplína is. Bármennyire érdekesnek és relevánsnak érezték azonban a kutatók és a közfelfogás a mikro- és mezoszintü struktúrák vizsgálatát, a „mélyfúrások" tapasztalatai nem váltották be a történészek azzal kapcsolatos reményeit, hogy általuk helyre lehet állítani a történetírás megbomlott koherenciáit. Nem sikerült igazán megtalálni és különösen nem a történeti igazság szintjére emelni azokat az összefüggéseket, amelyek összekapcsolták volna az egyének, kisebb és nagyobb csoportok sorsát. Továbbra is vitatott, mi az, ami egységbe képes kapcsolni a különböző társadalmi-szociális egységek, csoportosulások történeteit, amelyek az egyének és kiscsoportok eltérő valóságészlelése kapcsán születtek. KÖVÉR GYÖRGY Kisemberek nagy (élet)történetei A dolgozat olyan életpályákat vizsgál, amelyek sohasem lépnek át a nagybetűs „Történelembe" (amin nálunk a nemzet politikatörténetét szokás érteni). Párhuzamos élettörténetekről van szó, az oral history szabályai szerint, az illetőkkel még a nyolcvanas években készült interjúk keretei között, családi, levéltári iratok felhasználásával. Az elbeszélt élettörténeteknek kulcsmozzanatait rekonstruáljuk az önálló egzisztencia megteremtésétől annak elvesztéséig. Tárai (Snürmacher) Pál (1893-1989) az érettségi után, egyéves felsőkereskedelmivel 1910-ben került a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankba praktikánsnak. Atyai pártfogója rábeszélésére ment a Fischer M. értékpapírkereskedő cégbe tőzsdei megbízottként. 1917-ben önállósította magát, az induló töke javát egy idős kültag adta. A háború végi és utáni konjunktúrában a cég megsokszorozta vagyonát. A nagy válság is csak a devizakorlátozások révén kényszerítette a törvények kiskapuinak keresésére. A harmincas évektől kényszerült védekezésre az állami beavatkozással szemben, s az üzletekben mind kevesebb fantáziát talált. A háború végét a