Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - PINTÉR ILONA Pataj vásári pere (1810-1838)

a földesúrtársunk (az) egyik cselédjének kezéből a fejszét kivévén maga kezdette a nádkorcsmát bontani. Ekkor Bohus Tóth István nevű lakos, ki azon alkalmatossággal a felzendült nép előtt, midőn a földesúr kérdette volna, ki légyen az, aki őt így megragadni bátorkodik, feleletül magát Haramia Tóth Istvánnak kiáltotta, nekiment dühösen a földesúrnak. Altalnyalábolván megragadta és megtaszigálta, a cselédeket pedig mindegyre agyonveréssel fenyegette. Szinte hasonlóképpen viselte magát egy a város által odarendelt esküdt ember is, aki azt kiáltotta: Az urat ne bántsátok, de tisztjeit, cselédjeit üssétek! Ezenközben az odatódult és csődített számtalan sok ember is mind azt kiabálta: Üssétek, verjétek! S azonközben mindennemű csúfolódásokat, gúnyolásokat és gorombaságokat követett el, elannyira, hogy ha a földesúrtársunk jussainkat tovább is védelmezte volna, az öszvecsoportozott (tömeg) bizonyosan gyilkosságra vetemedett volna, de az ily dühös erőszakoskodásnak engedvén közülük kivergődött. Mindezek a vásárt megelőző napon történtek. (...) Meg nem elégedvén a bíró és a tanács ezen háborgattatásainkkal, hogy még a jussaink általok rútabbul is tapodtathassanak és továbbá is minket bosszújok tárgyává kitehessenek, másnap hajnalban a bíró azon földesúrtársunk szállására menvén, minthogy az idő kora volta miatt véle nem szólhatott, a hajdú által azt izente, hogy minekutána a csendesség helyre volna állítva és a vásárhoz a városnak semmi köze nem volna, tétessen meg minden rendeléseket a vásár eránt, és a vásári cédulákat osztassa ki. Földesúrtársunk nem vélvén, hogy ezen izenet alatt valamely ravaszság lappangana, a vásár körül az uraság részéről a rendeléseket megtette. Azonban a bíró a tanáccsal együtt az ellenkedés folytatása végett öszvegyűlvén nem a városházánál, hanem a makacsságoknak nyilvánságosabb .űzése végett éppen azon házban vette ülését, mely a földesúr szállásával ellenben által vala, és ottan a vásári jövedelmek elfoglalását meghatározván, mintegy déledőtt 8 óra tájban az utcára kiáltván a dobot megverette, és a gúnyolás nagyobbítása kedvéért az hirdettetett ki, hogy minden ember jöjjön oda, mert nagy újságot fognak hallani. Ezen gúnyoló kihirdettetés után újonnan megverettetvén a dob, azon nagy újság abból állott, hogy minden embernek kemény büntetés alatt megtiltattatott az uraság cédulaházában cédulát váltani, különben aki ellenkezőt cselekedni bátorkodnék, ami baj éri, magának tulajdonítsa. Ezen kihirdettetésnek lett is foganatja, mert minden ember a várostól rendeltetett helyen váltván cédulát, az uraság legalább 600 forintokban megkárosíttatott."

116 Az előadottak néhány ponton mindenképpen ellenkeznek a tényekkel. Azt állítják, hogy az öt országos vásár (...) közül három az uraságoknak vagyon (...) királyi adománylevél mellett adatva. Pontosan tudták pedig, hogy mindhárom vásártartási oklevélnek a város a címzettje, és az elsőnek csak ajánlója a földesúr. A kocsmaállításról is mást mondott korábban az uraság. A vásáron jelen lévő megyei kiküldött szerint akkor csupán azt kifogásolta, hogy az urbarialis korcsmáitatást oly helyre tették, ahol neki a borméretésben kárt okoznak. A legalább 600 ft-ban megjelölt kár is túlzás lehetett. Tudjuk, hogy az előző, az 1819. évi Péter-Pál napi vásár bevétele alig múlta felül a 250 ft-ot. A földesurak célja egyértelmű: el akarnak venni a várostól mindent, ami elvehető, egyúttal pedig a lehető legkeményebben meg akarják büntetni és büntettetni az engedetlen alattvalókat. A város visszautasította a lázítás vádját, és elmondta a történtekről a maga változatát: „Ezt az egész rajzolatot igen sérelmesnek látjuk, el sem is fogadhatjuk, mert BKMÖL V. 320/a Vásári per iratai, 1820. d. n. - A beadványt a Pest vármegyei közgyűlés 1820. január 18-án tárgyalta.