Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - KÖVÉR GYÖRGY Kisemberek nagy (élet)történetei

Kisemberek nagy (élet)történetei Ha a címbeli tematizálást előzetesen értelmezni próbálom, legegyszerűbben azt a közhelyet fogalmazhatnám meg: mindnyájan kisembereknek születünk, akkor is, ha később szívesen hajlanánk arra, hogy erről megfeledkezzünk. Konkrétabban megközelítve a kérdést: olyan életpályákat kívánok vizsgálni, amelyek legfeljebbb a manapság nálunk is kibontakozóban levő mikrotörténelem érdeklődésére tarthatnak számot, de sohasem lépnek át a nagybetűs Történelembe (amin valamilyen nehezen indokolható okból mifelénk csupán a nemzet politikatörténetét szokás érteni). Plutarkhosz - a Nagy Sándor biográfia előszavában - megkülönböztette az életrajzot a történetírástól: „Én ugyanis nem történelmi művet írok, hanem életrajzokat, s az erény vagy a bűn nem is a legkiválóbb tettekben nyilvánul meg, hanem egy-egy jelentéktelen dolog, mondás és tréfás megjegyzés gyakran jobban megvilágítja valaki jellemét, mint a legnagyobb csaták, hadseregek vagy ostromok. Amint a portréfestők is az arccal, meg a tekintettel juttatják kifejezésre a hasonlatosságot, s más részletekkel nem sokat törődnek, adassék meg nekem is, hogy inkább a lélek jellemző tulajdonságait keressem, azok segítségével ábrázoljam hőseim életét, s másoknak engedjem át nagy tetteik és csatáik leírását. " A következőkben az életrajzot az élettörténettől hasonlóképpen választjuk el. Nem párhuzamos életrajzokról, hanem élettörténetekről lesz szó, még pedig az oral history szabályai szerint, lehetőleg az illetők által elbeszélt keretek között maradva.

2 Az adott terjedelemben természetesen nem törekszem még látszólagos teljességre sem, ezért az interjúkban elbeszélt élettörténeteknek csupán kulcsmozzanatait próbálom meg rekonstruálni úgy, ahogy azt a narráció főszereplője eredetileg is megalkotta, abban a hangsúlyokat elhelyezte, s a tartópillérek között az íveket összefűzte. A többnyire lábjegyzetbe sűrített külsődleges referenciák csupán annyiban érdekesek, amennyiben a nem beavatott olvasó számára megkönnyítik a történetben való eligazodást. Ha úgy tetszik: egy kijelentés „valóságtartalma" nem önmagában, hanem legfeljebb a szövegre való utalásként kerül terítékre. Néminemű saját élettörténeti vonatkozást is tulajdoníthatnék a dolognak, ugyanis tulajdonképpen első interjúalanyaimról van szó. Készítésükkor az oral history írott és íratlan szabályaival szinte egyáltalán nem voltam tisztában, s egyfajta tematikus-beszélgetős interjúknak nevezhetném az elkészült magnófelvételeket. A két interjúalanyhoz más-más úton jutottam el a nyolcvanas évek első felében, két egymástól igen távoleső érdeklődés vezetett hozzájuk. Bagossy Imrére az 1956-os hajdúböPLUTARKHOSZ: Párhuzamos életrajzok. I. k. Ford. Máthé Elek. Budapest, 1978. 581. Az más kérdés, hogy maga Plutarkhosz mennyiben tudott megfelelni saját célkitűzéseinek. Az élettörténeti megközelítés elsősorban a szociológiában, a pszichológiában és a néprajzban nyert teret. Lásd BERTAUX, Dániel: From the Life-History Approach to the Transformation of Sociological Practice. In: Biography and Society. The Life History Approach in the Social Sciences. Szerk.: Bertaux, Daniel. Beverly Hills, 1981. 29-47.; PATAKI Ferenc: Élettörténet és identitás (Új törekvések az én-pszichológiában) I-II. rész. Pszichológia, 1995. 405-435., 1996. 3-47.; LÁSZLÓ János: Társas tudás, elbeszélés, identitás. A társas tudás modern szociálpszichológiai elméletei. H. n. 1999. 112. sköv.; MOHAY Tamás: Egyének és életutak. In: Magyar néprajz VIII. Társadalom. Főszerk.: PaládiKovács Attila. Budapest, 2000. 760-791.