Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA - BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET Kossuth Lajos kapcsolatai és emléke a Jászkun Kerületben

MELLÉKLET Turin, 1887. március 20. Kossuth Lajos levele Kiskunfélegyháza város tanácsához és képviselő testületéhez díszpolgárrá választása alkalmából Tisztelt városi tanács és képviselő testület! Pontosan kezemhez lett juttatva a díszesen kiállított oklevél mely által engem derék magyar városuk polgárjogával megajándékozni méltóztattak. Akadályozva voltam hamarább teljesíteni hálás köszönetem kijelentésének kedves kötelességét. Elnézésükért esedezem. Ha engem, a nemzet törvényhozásilag megtagadott múltnak 38 év óta hontalan roncsát, hazámfiai ott a távol hazában idők és viszonyok minden változata dacára kegyeletes megemlékezésükre méltatnak, 's jóakaratuk tanúsításával fel fel derengetik életem szomorú végalkonyát; ez reám nézve nem csupán megtiszteltetés, hanem erkölcsi jótétemény becsével bir. Érthetővé teszi ezt az én helyzetem sajátlagossága, és az ellentét mely hazánk mostanlagos állapota, és az én viszontagságos életem czélja 's iránya közt fenforog. Messze túl haladtam az emberélet rendes határát, annyira messze, hogy szinte nevetséges. Több mint 84 év terhe nyomja roskatag vállaimat. Oly teher ez melynek súlya alatt a test elzsibbad, a lélek eltompul, az. élet sivár tengesse válik, az ember porladozó romnak érzi magát mely az idők világába nem illik bele az ily késő aggkor alig egyéb, mint hosszúra nyúló haldoklás, ami kétszeresen szomorú, mert nem öntudatlan 's az öntudat mely mellette virraszt, folyton belesugdos gondolataiba a karthausiak melancholikus [búsongó] köszöntésével, jövője más nincs mint a sir melynek szélén magának örömtelenül, másoknak jóra tehetetlenül ténfereg, röppenő jelene pedig olyan, mintha az űrben vonszolná magával az enyészet angyala, mint Madách remek költeményének egyik remek illusztrációján Ádámot vonszolja a tagadásnak szelleme. Ez űrnek - a tehetetlenség űrjének - komor homályán csak egy halvány csillám rezeg keresztül a neve: emlékezet, mely végig álmodtatja az öreg emberrel a dolgok álmát melyek voltának; csakis voltának!, az utolsó fillér ez, melyet a lerótt élet szakmánybéreül a végzet az agg kornak lefizet, nehogy egészen üres kézzel térjen a fáradt munkás pihenni. Kétes értékű bér, mert az emlékezettel nem parancsolhat az akarat; sokat nem birunk felejteni a mire emlékeznünk fáj; és sokat felejtünk, a mire szeretnénk emlékezni. Minő álmokat álmodtat az oly öregekkel az emlékezet, akiknek több virágot mint tövist szórt a sors az életutjokba? nem tudhatom, mert nekem sokkal több tövis mint virág jutott, 's a tövisek közt mint embernek igen fájdalmasan szúrok is jutottak, mint polgárnak pedig, ki hazáját hőn és hűn szereti, ki jutott a legkínosabb tövis is: a hazátlanság tövise. - Minők lehetnek azon öregek emlékezetének álmai a kiknek életczéljuk csak az volt, a mit személyes boldogulásnak szokás nevezni? azt sem' tudhatom, mert az én életczélom nem ez vala.