Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Kecskemét polgárai és Kossuth Lajos kapcsolata

a rend és csend helyreállítása végett jővén, a lakosság légyen nyugalomban és térjenek vissza lakaikba. Ezekután t. alezredes úr a tanácsterembe feljővén, ott szinte kijelenté idejövetele célját ... Ezekután a tanácsterembe tóduló lakosságot hazatérésre és nyugalomban létre intvén, lement a városháza előtt álló katonasághoz, s azokkal a lóiskola melletti szabad tért választván ki tábori helyül, az egész éjjelt szabad ég alatt és fegyverben töltötték." A lovascsapat még két napon át maradt a városban, és 30-án éjjel az elöljáróság értesítése nélkül távozott. Tehát a tanácsnak mindenképpen lett volna módja élni a lehetőséggel, és akár katonai erőt is alkalmazhatott volna az elégedetlenkedők vezéregyéniségeivel szemben. Erre nem került sor. Minden esetre rendkívül figyelemre méltó az a tény, hogy a nép a lovasok megjelenésére sem esett pánikba, nem futott szét, sőt a császári parancsnok jelenlétében ismét a tanácsterembe nyomult. Talán ennek is köze lehetett ahhoz, hogy a civilek felajánlásai ellenére sem osztották be házakhoz a császári katonákat, hanem azok fegyveres készenléti állapotban töltötték az éjszakát. Kecskeméten a város vezetői és a lakosság szegényebb rétegei közötti meghasonlás nem egyszerű félreértés, nem pillanatnyi hangulatváltás lecsapódása volt. A lakosság jelentős hányadát izgalomban tartó, sőt mozgósító események mélyről és több forrásból eredtek. Éppen ezért egyetlen gesztussal, vagy fenyegetéssel nem lehetett kikapcsolni azokat. Még heteken át visszatérő téma maradt a közgyűléseken, hogy „némely kislelkűek a tisztviselőket gyanúsítják, s legjobb irányú lépteiket is félremagyarázzák", a tisztviselők ellen „némi ellenszenvet gerjesztenek". Hiábavalónak minősült az a próbálkozás is, hogy hirdetményekben szólítják fel a lakosságot a jobb belátásra, azzal érvelve, hogy a tisztviselői kar sorsa mindenben megegyezik a város polgárainak sorsával, és mivel a közrend fenntartása mindenki érdeke, az ellene vétőket nemcsak elszigetelni kell, hanem egyenesen fel is kell őket jelenteni. Mivel pedig a nyugalom ezen intézkedésekre sem állt helyre, sőt „némely lakosok meg nem szűnnek az elöljáróságot gyanúsítani, s legjobb lépéseiket félremagyarázni", a lelkészek közreműködését is kénytelenek voltak ismételten igénybe venni. A hűségeskün túl egyéb okok is aláásták a tisztségviselőkkel szembeni bizalmat. A gazdasági kimerülés szélére került népes városon belül amilyen mértékben csökkent a piacra vitt élelmiszer mennyisége, oly mértékben emelkedtek az árak. Tetézte a bajt a naponként fokozódó pénzhiány. Mivel császári rendelet tiltotta be a papírpénz forgalmát, az ezüstpénz és az osztrákpénz viszont szinte teljesen eltűnt, a meglévő csekély áru forgalma is erősen akadozott. A közrend fenntartása érdekében hozott rendeletek nem hozták meg a kívánt eredményt. Több mint jellemző, hogy nem a lakosok szeppentek meg, hanem a később ismét visszatért Stauffer alezredes tett panaszt a tanácsnál, hogy február 22-én az éjszakai kijárási tilalom ellenére katonáit „...esti tíz órakor három garázda ember a városház közelében nemcsak garázda szavakkal illették, hanem az egyiknek a lovát is megütötték...", ezért még szigorúbb eljárást kért a város vezetőitől. A városba érkező horvát bán pedig „... a falakra írt, és ott még most is meglévő Kossuth név felírásokat rosszalja". A tanács tagjai is kénytelenek voltak megállapítani, hogy az idegen katonákkal szemben érzett ellenszenv búvópatakként újból és újból a felszínre tör. Ha ezek tartalmával lélekben egyet is értettek, komoly kellemetlenségek, kínos jelentek okozói lehettek, ezért velük szemben kénytelenek voltak fellépni. „A mostani hadjárások alkalmával tapasztaltatott az, hogy némely alattomoskodók által a köz és magány épületek falaira különféle írások felírattatnak, melyek nemcsak a