Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

IVÁN LÁSZLÓ Érsekcsanád református és római katolikus szülötteinek adattára 1760-1945

A település neve Férfiak száma Keresztnevek száma A nevek terheltsége Dunavecse 10594 64 165,53 Endrefalva 3204 94 34,08 Érsekcsanád 4716 70 67,37 Kecel 10840 100 108,4 Kunszentrnárton 368 32 11,5 Mersevát 2032 75 27,9 Öregcsertő 689 40 17,22 A táblázatból jól látható, hogy a születések száma nincs arányban az adott ke­resztnevek számával. Dunavecsén a tíz és félezer gyermek 64, Érsekcsanádon a felénél is kevesebb fiú 70 név közül kereszteltetett. Kecelt Dunavecsével hasonlítva: kb. azonos számú fiúnak Kecelen 36-tal több név közül választanak nevet. A meg­terhelésnél is nagy eltérés mutatkozik Kecel javára. Elmondhatjuk: Endrefalván, Ersekcsanádon, Kecelen, Merseváton a férfiak keresztnevei relatív változatosságot mutatnak. A keresztnév megválasztásában a köztudatban élő, közeledő naptári névnek ál­talában nagy szerepe van. Ezt olyan egyértelműen kimutatni, mint Kecel esetében, nem tudom. (Az András nevet legtöbben novemberben kapták, az Istvánt augusztus­ban és decemberben, a Józsefet márciusban, a Mihály szeptemberben, stb.) Azt viszont állíthatom, hogy az elsőszülött fiú az édesapa keresztnevét, a másodszülött (ha az apa nem volt elsőszülött) az apai nagyapa keresztnevét kapta. A leányoknál az anya neve dominált. A reformátusoknál a nagyszámú keresztszülők (tíznél többet is felsoroltak az anyakönyvben) miatt keresztnevük nem nyomott sokat a latban a választásnál. Női keresztnevek A XVIII. század női neveit főleg a reformátusok alkotják. Az 1036 született gyermeknek 17 nevet adtak. Anna 113 (10,9%), Erzsébet 199 (19,2%), Eszter 2 (0,19%), Éva 144 (13,89%), Ilona 38 (3,66%), Judit 66 (6,37%), Julianna, Jusztina l-l (0,09%), Katalin 46 (4,44%), Lídia 1 (0,09%), Mária 3 (0,28%), Márta 2 (0,19), Ráhel 53 (5,11%), Rebeka 17 (1,64%), Sára 128 (12,35%), Zsófia 4 (0,38%), Zsu­zsanna 218 (21,04%). 1800 és 1849 között jelentkező nevek: Ágnes 5, Albertina 1, Borbála 10, Brigitta 2, Emilia 3, Etelka 1, Franciska 3, Karolina 2, Klára 2, Luca 1, Magdolna 4, Margit 2, Rozália 10, Terézia 7, Veronika 6. Ebben az időszakban összesen egy név, a Márta tünt el. 1850 és 1899 közt új név: Amália 2, Ida 1, Kornélia 2, Rózsa 1. Megszűnt: Albertina, Brigitta, Karolina, Luca, Magdolna. 1900-1945-ig újak: Edit 1, Gizella 1, Henriette 1, Ibolya 2, Irén 2, Irma 1, Jo­hanna 1, Jolán 2, Magdolna (ismét), Márta (ismét), Piroska 1, Róza. 1, Sarolta 2. Megszűnt: Amália, Ida, Kornélia, Ráhel és Zsuzsanna. Az 1760-1945 között született 4510 leány 48 nevet kapott. A nevek megterhe­lése magas 93,95. Az igazi megterhelést azonban csak 18-20 név bírja. A többi rit­kának, szórványnak vagy egyedinek tekinthető, ezek a következők: Ágnes, Eszter,

Next

/
Thumbnails
Contents