Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

ÖSSZFOGLALÓK

egyik fő okára, a csaknem országos méretűvé szélesedő elszegényedésre, a mezővárosok társadalmának figyelemre méltó átalakulására stb. A forrásanyag közreadásának nemcsak az volt a célja, hogy egy meghatározott témakörön belül többirányú elemzéshez szolgáltassunk jól előkészített anyagot, hanem az is, hogy felhívjuk a figyelmet ezen forrástípus minél szélesebb körű feltárására és kamatoztatásának fontosságára. Az itt közzétett adatsorok minden korábbinál egzaktabb kép megalkotását teszik lehetővé, részben a Homokhátságon évszázadokon át folyó extenzív állattartás egészéről, részben pedig arról, milyen óriási veszteségekkel kellett számolniuk ezen kétségtelenül egyik legolcsóbb, de sok tekintetben kezdetleges állattartás során a mezővárosok gazdáinak. PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA Kecskemét megyeszékhellyé válásra tett kísérletei a 19. század végén és a 20. század elején Kecskemét még az 1848-as polgári forradalom előtt megváltotta magát a földesúri hatalom alól és folyamodott a szabad királyi városi címért. Ez a törekvése a forradalom előtt nem valósult meg, a szabadságharc leverése után pedig jogilag nem volt rá lehetőség. A kiegyezést követően is komoly erőfeszítéseket tett a város az önállóság törvényes deklarálásáért, a jogi helyzet rendezése azonban csak a közigazgatás átfogó reformjával valósult meg. Az 1870:XLII. törvénycikk értelmében Kecskemét törvényhatósági jogú város lett. A város politikai vezetői a fejlődés további lehetőségét abban látták, ha Kecskemét megyeszékhellyé válik. A tanulmány a városnak ezen cél eléréséért folytatott küzdelmét mutatja be az 1800-as évek végétől az 1930-as évek elejéig. A 19. század végén Kecskemét a megyeszékhely jogállás eléréséhez legalkalmasabb megoldásnak a helyiérdekű vasútvonalak kiépítésében való közreműködést tartotta, ezért jelentős összegeket fektetett be a Kecskemét-tiszaugi, Kecskemétfülöpszállási és Kecskemét-lajosmizsei vasútvonalak megépítésébe. Állami intézmények elhelyezése mellett a kereskedelem és az ipar pártolásával, több szintű iskolák, kulturális intézmények létesítésével és fenntartásával igyekezett elérni, hogy ne csak igazgatási, de gazdasági és kulturális központja is legyen a Duna-Tisza közének Kecskemét. A 19. század végén 20. század legelején azonban nem volt átfogó terve a városnak a cél eléréséhez, a magyar törvényhozás pedig azon az állásponton volt, hogy egy évezredes múlt alkotását - a megyei szervezetet, megyerendszert nem lehet egykönnyen eltörölni. A hatalmas kiterjedésű és ezért nehezen igazgatható Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye kettéosztásával, a déli rész székhelye akart lenni Kecskemét. A két világháború között azonban más települések is aspiráltak a címre, ezért a város vezetői már átfogó tervet dolgoztak ki a megyeszékhely cím elnyerése érdekében. Erőfeszítéseik azonban sorra megbuktak az országos politikai-hatalmi harcok, a központosított polgári közigazgatást megteremteni igyekvő kormányok és a nemesi privilégiumokat védelmező vármegyék küzdelmeinek porondján. A második világháborúig jelentős maradt az a politikai erő, amely a hagyományos megyerendszerhez görcsösen ragaszkodott.