Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)
MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése
Csakhogy ez a szint is jóval magasabb volt annál, mint ami a régi hazában maradás esetén várt volna rájuk. A modernizáció és az általános életszínvonal-emelkedés révén ugyanis sok mindent megengedhettek maguknak, ami ugyanabban az időben Magyarországon még teljesen elképzelhetetlennek számított volna. Ezt - az ilyen értelemben mégiscsak végbement - felemelkedést persze csak akkor ismerhették fel tudatosan, amikor az első magyarországi látogatásaikra sor került. Sokan csak ekkor tudták reálisan értékelni az erőfeszítéseket, amit az eltelt 15-20 évben megtettek. Csak ekkor tudták igazán felmérni saját eredményeiket, és akkor tudtak megbékélni a végleges maradás gondolatával, amikor felmérték, mi várt volna rájuk, ha odahaza maradhattak volna. 1 Az azóta eltelt évtizedek persze sokszor más megvilágításba helyezik a gazdasági integráció küzdelmeit, hiszen mára az egykori elűzöttek szinte mindegyike rendezett anyagi körülmények között él, és valószínűleg jóval többet megengedhet magának, mint amit a szocialista Magyarországon - pénzben és anyagi javakban mérve - elérhetett volna. De mindez az emberekben nem mosta el a küzdelmes első évtizedek emlékeit. Alighanem ez a szemlélet tükröződik abban a széles körben hangoztatott felfogásban, amelyet főként a nyolcvanas-kilencvenes évek „gazdasági menekültjeivel" és a manapság nagy számban Németországba települő oroszországi németekkel kapcsolatban szokás hangoztatni. Szinte minden általam megszólaltatott egykori menekült azt emelte ki, hogy „...ezek szinte mindent ingyen és készen kapnak, amiért nekünk még keményen meg kellett dolgoznunk és küzdenünk." 105 Ezek után azt hiszem felesleges külön hangsúlyoznunk, mennyire téves az a Magyarországon időnként még ma is hallható felfogás, hogy az „elüzetéssel - bár jogtalan volt - a magyarországi svábok mégis jobban jártak, hiszen Nyugat-Németországban gyorsan meggazdagodtak." Az önigazoló (vagy mentegető) állítás azonban nemcsak a fent leírtak miatt hamis. A haza elvesztését, családok szétszakítását, emberi tragédiákat és egy közösséghez való kötődést nem lehet anyagi javakban mérni. Éppen ezért azt, ami az elüzetés után örökre hiányérzetet keltett az eseményeket tudatosan átélt generációban, azt semmiféle anyagi jólét nem pótolhatta. Ezért sikertörténetről beszélni még gazdasági értelemben is mindenképp túlzás lenne. Beszélgetés J.O.-val, Wörth/Main 1996. november, M.M.-mel Löchgau, 1996 november. Nem kell ebben feltétlenül rosszindulatot vagy irigységet keresni. Egyszerűen gyökeresen változott a szituáció a háborút követő évekhez képest. De a íö különbség valójában nem is ott van, hogy mennyivel kedvezőbb (ha az egyáltalán) korunk menekültjeinek helyzete, hanem ott, hogy ötvenegynéhány évvel ezelőtt a hazát kényszerből kellett elhagyni, míg az akkor lerombolt Németország ma vonzó terep a bevándorlók számára. Sokaknak pedig az fáj minden bizonnyal a legjobban, hogy ma azt az életszínvonalat, amiért az ötvenes években sokat kellett dolgozni, ma szinte a különböző szociális juttatásokból, munkanélküli segélyekből (azaz: „munka nélkül") is produkálni lehet.