Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

KŐHEGYI MIHÁLY Érsekcsanád rövid története a XVIII. század végéig

mennyi falu a Pest megyei sold járásban fekszik.

1 7 A csökkenés főleg gazdasági jellegű, a népesség számára csupán feltételesen utal.

158 A „porta" ezekben az időkben a paraszti termelőerő, illetve az adózóképesség bizonyos mennyiségét kifejező adóegység volt. A megye időről időre megállapította, hogy egy-egy helység hány portát képvisel, és ennek arányában vetette ki ezután a fizetendő összeget. 1647-ben saját ekével (4-6 vonómarhával) vagy 8 fél ekefogattal (2 vonómarhával) rendelkező jobbágy, vagy pedig 16 zsellér után kellett 1 portát számítani.

159 Mivel a porta ezek szerint hol több, hol kevesebb parasztcsaládot jelentett, a népességet nem lehet belőle valamilyen egységes szorzószám alkalmazásával kiszámítani.

160 A végvári kapitányok 1620 táján írott levelükben már eltiltják a szerteszét kóborló katonákat és hajdúkat a hatalmaskodásoktól, és büntetést helyeznek kilátásba, de ennek aligha lesz foganatja;

161 ott rabolnak, ahol van mit. A vitézek helyzetének jellemzésére Batthyány Kristóf jelentését idézzük 1662-ből: „A legjobb vitézek, hogy családjukat táplálhassák, kénytelenek a falukra menni, s a másét elvenni. S ha megfogják őket, a hazának hü és vitéz katonáit, mint rablókat kerékbe törik, vagy felakasztják."

162 A XVII. század közepe táján növekedtek a török adóterhek, mert a török földesúr a maga eszközeivel egyre erőteljesebben igyekezett bekapcsolódni a hódoltsági terület fejlett árutermelésébe, s ezért tanulta el a magyar földesúrtól a majorsági gazdálkodás módszereit.

163 A súlyos terhek ellenére Csanád élő falu. Ezt nemcsak a bemutatott (az előbbi táblázat) porta összeírások bizonyítják. A falvak úgynevezett „parasztvármegyék"-be tömörültek, hogy összefogva jobban meg tudják védeni magukat a garázda, harácsoló elemekkel szemben. Az 1666 körüli évek valamelyikéből ránk maradt a parasztvármegye hadnagyságainak egyik legteljesebb beosztása. Ennek solti járásában szerepel Csanád is, Szeremle és Kákony mellett. De a listakészítő megjegyzi, hogy ezek 1674-ben kerültek csak feljegyzésre.

164 Nagy szükség volt erre az összefogásra, mert éppen egy évvel korábban, 1673 nyarán panaszolja Fias András solti parasztkapitány: „a midőn se magunk se szolgáink nem bátorságossak miattok, az hol kit találnak közülünk, űzik, kergetik jószágaink mellől, adományra, ajándékozásra veréssel és jószágainkba való meg károsittatásunkkal erőltetnek. Házainkban nincsen békességünk, erős fenyegetőző parancsolat alat ránk izennek, hol csizmákra, hol abákra, hol fejtőre, hol foszlánra, hol nadrágnak, dolmánnak való ráksára, gránátra, egyebekre eröltettnek, sarczoltatnak bennünket. Lakó helyinkben bé jővén esztelen dúlást követnek rajtuk, bíráinkon az közönségesből karmasin csizmákat, végh abákat, summa pénzeket, hol tíz, hol húsz hol harmincz, hol negyven talérokat s többeket is ki ki vonszanak, s ezzel is nem elégedvén magánossan embereink közül, kit öt, 6, 7, 8, 10 tallérokon s többekre sarcolnak bennünket. Ruházatunkat, fegyvereinket, lovainkat szerszámostul ki vágván föl fűzik, istállóinkat, lovainkat, komoráinkat föl vagdallyák, ládáinkat meg nyittattyák s föl verik, jószágunkat az mint nekik 157 VASS Előd, 1980. 67-68. 158 Ez a jegyzék a KÉLG Jogbiztosítd iratok.14. számon is megtalálható. 159 Az adózás egységét királyi rendeletek szabályozták. KOLOS VÁRI Sándor - ÓVÁRI Kelemen, 1900. 455. III. Ferdinánd 1647. évi II. dekrétuma, XXXVI. cikkely. 160 BAKÁCS István, 1957. 60-75. 161 BACHÓ László, 1941. 87. 162 TAKÁTS Sándor, 1941. 40. 163 PURJESZ István, 1958. 175. 164 SZAKÁLY Ferenc, 1969. 122.