Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR A közigazgatás alakulása a mai Bács-Kiskun megye területén a polgári forradalom után

ezt a rangot 1989-ben. Megmaradtak a hagyományos városok, amelyeknek száma országosan és megyénken belül is nagy ütemben nőtt. Új kreáció lett a városi jogú nagyközség önálló tanáccsal (vj. nk.). Megjelent a városi jogú nagyközségi közös tanács székhelyközsége (vj. nkkt. szhk.), és vele szemben a városi jogú nagyközségi közös tanács társasközsége, de nem székhelye meghatározással (vj. nkkt. tsk.). Külön rangot jelentett a közvetlen megyei irányítású nagyközség önálló tanáccsal (kmi. nk.), amelyhez közel hasonló volt a közvetlen megyei irányítású közös tanács (kmi. nkkt.). Feltétlen rangosabb volt viszont a közvetlen megyei irányítású nagyközségi közös tanács székhelyközsége elnevezés (kmi. nkkt. szhk.). Ezekhez tartozott egy vagy több közvetlen megyei irányítású nagyközségi közös tanács társközsége, de nem székhelye (kmi. nkkt. tsk.). Ezekhez képest már csaknem prózai a nagyközség (nk.) elnevezés, amely természetesen önálló tanáccsal értendő. Ehhez is tartozhatott egy vagy több kisközség, és ekkor már az egy kevésbé prózai nagyközségi közös tanácsról (nkkt.) szólhatunk, és az ilyen kapcsolatban álló települések központja a nagyközségi közös tanács székhelyközsége (nkkt. szhk.), míg a többiek a nagyközségi közös tanács társközsége, de nem székhelye (nkkt. stk.) elnevezést kapták. A községek többsége önálló tanáccsal rendelkezett, tehát önálló tanácsú község (ötk.) rangot viselhette. Ha voltak társközségei, az irányító szerv a községi közös tanács volt (kkt.). Ebben az esetben az önálló tanácsú község a községi közös tanács székhelyközsége (kkt. szhk.) lett, míg társai kénytelenek voltak megelégedni a községi közös tanács társközsége, de nem székhelye (kkt. tsk.) elnevezéssel.

233 Ez az állapot kétségtelenül már a közigazgatás "szervezésének" olyan csúcsa volt, amelyet nehéz lett volna meghaladni, tovább bonyolítani. Kiagyalói és hivatalos rangra emelői minden bizonnyal büszkék voltak minderre, és végtelenül "modernek" tartották azt. Ha a "dolgozó nép" fiai mindezt nem tudták fejben tartani, nem tudtak kellően és gyorsan tájékozódni, magukra vethettek. Ezzel az állapottal betetőződött, (minden bizonnyal szükségszerűen) véget is ért a tanácsi rendszer négy évtizedes "fejlődése". A magyar polgári közigazgatást sajnos joggal lehet vádolni azzal, hogy képtelen volt megoldani egy sor igen fontos reformot, nem követte eléggé a társadalmi és gazdasági fejlődést, és évtizedek múltak el érdemi változtatások nélkül. A tanácsi rendszert éppen az ellenkező vonások jellemzik. Mivel nem történelmi fejlődés, nem a tényleges igények révén jött létre, hanem egy idegen mintát követve "vezették be" nálunk, és egy politikai csoport végrehajtó, mindenben engedelmes eszközének szánták, szervezetében és feladatkörében egyaránt a rövid távú csoport- és pártérdekek higanymozgását volt kénytelen követni. Ezzel magyarázható az olykor vitustáncra emlékeztető változás- sorozat. Tekintettel arra, hogy a járások felszámolása után merőben új közigazgatási felállás jött létre, és az egyes települések egymáshoz való viszonya, rangja olyan "finomságokat" tartalmaz, hogy azokat körülírni, még kevésbé megjegyezni csaknem képtelenség, célszerű a hivatalos felállást megörökíteni, és ily módon a szakadatlan változáson belül egy újabb kapaszkodót, biztos támpontot adni. 233 A Magyar Népköztársaság helységnévtára 1985. 9. old. alapján.