Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

IFJ. KÁPOSZTA LAJOS A Bécsi Konzuli Akadémia válságos évei és átalakítása 1918 őszétől 1923-ig

felügyelete alatt a most bevezetett tanügyi reform átvétele esetén olyan tárgykör, melynek a megvitatására a köztes időben kerülhet sor." 28 A Nemzetközi Likvidáló Bizottság már előbb, július 16-án a Konzuli Akadémia likvidálásáról és az alkalmazottak nyugdíjazásáról hozott döntést. 29 Ennek értelmében 4 rendes professzor és a személyzet vált közvetlenül érintetté, ugyanakkor az intézményben előadó "külsős" tanárok, előadók és alkalmi segéderők kérdésében is ezt az intézkedést kellett érvényesíteni. Konkrétan így 19 tanárról, 2 orvosról és a 9 tagú személyzetről volt szó. Számukra megállapítást nyert egy járadék, mely azonban "nehezen" követte az egyre nagyobb léptékkel haladó inflációt... Mindazonáltal ez a járadékos rendszer egyfajta biztonságot jelentett. Munkahelyük nem szűnt meg, hiszen az egyre csökkenő létszámú diákságot (újakat nem vettek fel) tanulmányaik befejezéséig az anyagi lehetőségekhez mérten ugyanúgy el kellett látni, valamint a tanítást is folytatni kellett - a módosított, négyéves - tanterv alapján. Emellett Winter igazgató mindent elkövetett, hogy az intézmény valamilyen formában újra teljes kapacitással működhessen. Helyzetük tehát kétségtelenül jobb volt azokénál a munkásokénál, akik a nyersanyaghiány miatt leállt üzemek dolgozóiként kerültek az utcára. Számukra éppen ezekben az években hozták meg a szociális védőháló első intézkedéseit. Néhány mondatban arról is szükséges szólnunk, hogy kik is voltak ezek a tanárok. Mint a következő táblázatból kiderül, különböző beosztásban tanítottak az iskolákban, vagy dolgoztak állami hivatalnokként. Olyanok is voltak, akik - a táblázat alapján - a feljegyzés időpontjában nem rendelkeztek másik munkahellyel. Az értehetőség kedvéért a beosztásokat és tudományos fokozatokat a következőkben most magyarra fordítva közlöm. Ugyanakkor - ahol lehet - a nevek mellé odaírom azon könyvek címeit is, melyeket az Országos Széchenyi Könyvtár katalógusa szerint - a nevezett személyek írtak. Ismerve az OSZK gyűjtőkörét, e lista természetesen nem teljes, mégis betekintést nyújt az adott intézmény tudományos színvonalába. Név Cím, rang Egyéb ill. másik munkahely Műve(i) 1. R. Neumann Ettenreich Prof. elnök a Közig. Bíróságnál ­2. T. Stokka Prof. osztálytanácsos a "Haus-, Hof­und Staatsarchiv"-nál (Levéltár) ­3. S. Feitler Prof. bécsi Exportakadémia ­4. A. Schmid Prof. az Exportakadémián ig. ­5. A. Krasny Prof. oszt. v. a Közmunkahiv-ban ­28 AdR: NAR, F8 KONSAK. K 238 Beschluss des deutschösterreichischen Kabinettrates vom 29. Juli 1919. 29 AdR: NAR, F8 KONSAK, K 248 Auszug aus dem Kabinettsprotokoll Nr. 49 vom 29. Juli 1919.

Next

/
Thumbnails
Contents