Bács-Kiskun megye múltjából 14. (Kecskemét, 1998)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Jelentősebb közigazgatási változások a mai Bács-Kiskun megye területén 1848-ig

történelem folyamán a legelső' közigazgatási szervezet, amelynek életképességét jól érzékelteti részben az, hogy két-három évszázadon át ellátta feladatát, részben pedig az, hogy az újabb történelmi korszakokban is a megváltozott igényeknek, igazgatási rendszereknek alapjául, keretéül szolgálhatott. A honfoglalók törzsi és nemzetségi rendje már a letelepedés során a magántulajdon mind szélesebb elterjedése révén föllazult, folyamatosan bomló, átalakuló állapotba került. Később a kalandozások hatására e folyamat még inkább előre haladt. A hagyományok által szentesített szokásjog alapján a nagycsaládok, a nemzetségek és a törzsek fejei, vezetői nem tudták közösségük megelégedésével feloldani az újabb vitákat, ellentéteket, melyek jelentós hányada a magántulajdon arányának bővüléséből, és mind inkább meghatározó jellegéből sarjadt. Az egykor vérségi alapon tagolódó társadalom szokásjoga helyett a megváltozott tulajdonviszonyok miatt a területi alapon működő irányítás, közigazgatás vált szükségessé. A mind nagyobbra duzzadó magántulajdont meg kellett védeni, ehhez írott törvényekre és a korábbitól minden szempontból eltérő jogszolgáltatásra volt szükség. Létre kellett hozni az európai minták alapján a korai feudális királyságot. Később az egyház szentjei közé emelt első királyunk részben az olasz és a német példák, főként pedig a magyar viszonyok és állapotok alapján kezdte el formálni, és építette ki a korai magyar feudális államot. Ennek egyik legfontosabb eleme a vármegye lett. Ez a ma már csaknem ezer esztendős múltra visszatekintő intézmény fejlődése során több formában jelent meg. A legelső, a sokszor még kezdetleges, de a változó igényekhez és követelményekhez alkalmazkodni képes szervezet a magyar államszervezet leginkább időtálló intézményévé vált. A több feladatot is ellátó királyi vármegye szinte kezdettől fogva a területi elven nyugvó közigazgatás legfőbb pillére lett. A XI-XII. században fokozatosan kiépülő megyék lényegében összefüggő területet alkottak, bár határaik nem voltak olyan értelemben kijelölve mint napjaink középszintű közigazgatási egységeié. Ezen a területen belül nemcsak a király által kisajátított területek voltak megtalálhatók, hanem a különféle nemzetségek által használt legelők, a mind jelentősebb számban jelentkező magántulajdonban lévő földek és az egyházak birtokai is. A királyi várbirtokok azonban nem képeztek összefüggő területet. Ezeket a 11 A megye szó eredetével és tartalmának alakulásával nyelvészeink, történészeink évszázadok óta foglalkoznak. Újabban KRISTÓ Gyula, 1988. 30-46. munkájában adott igen széleskörűen megalapozott képet e folyamatról. Ennek alapján is megbizonyosodhatunk arról, hogy a megye eredetileg valóban szláv, pontosabban szerbhorvát, vagy szlovén eredetű szó, amely a honfoglalás után került a magyar szókincsbe. Ennek jelentése viszont nálunk számottevő fejlődésen, változáson ment át. A szláv nyelvben ugyanis eredeti formájában határ (terminus, limitatio, margó) értelme volt. A megyét a magyar nyelvben viszont terület és szervezet jelölésére, nem pedig határvonal értelemben használták. Olyan értelemben mint szervezet (districtus) azért sem lehet szláv eredetű, mivel egyetlen szláv nép sem hozott létre a magyarországi vármegyékhez hasonlót.