Bács-Kiskun megye múltjából 14. (Kecskemét, 1998)

KEMÉNY JÁNOS A bajai Rudnay-művésztelep története 1945-1953

Újabb bajai kiállításnak csak 1951. május 13-án örülhetett a város érdekló'dó' közönsége. Ekkor nyílt meg a Türr István Múzeumban a bajai képzőművészek kiállítása. A kiállítást a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja részéről Oltványi Imre, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg. A kiállító művészek között Rudnay Gyula is több alkotással szerepelt. 112 A Szabad Művészet 1951 decemberében hírt adott arról, hogy a Múzeumok és a Műemlékek Országos Központja december 21-én kívánja megnyitni a bajai Türr István Múzeum képtárát. A képtár Nagy István műveiből és a Dunatáj festészetéből gazdag anyaggal rendelkezik. Az újjárendezett képtár kiállítása a bajai művésztelep művészeinek kiállí­tásával zárulna. 113 Erről a kiállításról, amely „A Duna a festészetben" címmel 1952. február 24-én nyílt meg a Türr István Múzeumban, Bényi László számolt be a Szabad Művészetben. Mint írja, Rudnay Gyula műveiben a bajai magyar élet tükröződik elmélyült, erőteljes megfogalmazásban. Az általa alapított művésztelep művészei közül Kun István a bajai híd újjáépítését, P. Bak János és B. Mikii Ferenc a vízpart dús növényzetű táját mutatta be képein. Vadász Endre 111 a bajai holt Duna-ág halászairól és bárkáiról rajzolt mozgalmas képet. Az első világháború utáni években Baján élt és dolgozott Nagy István. Kiállított tömör fogalmazású pasztelljei a természettel és a néppel való bensőséges kapcsolatát sugározzák. A Baján rendezett kiállítás tanúsága szerint is, a magyar vidék jellegzetes tájkarakterét tükröző festmények között fontos szerepe van a dunai tájak szépségeit visszaadó képeknek. 115 A Rudnay-művészetelep tanárai, a Képzőművészeti Kör növendékei és a bajai képzőművészek 1952. június 29-én újabb közös kiállítást rendeztek a Türr István Múzeumban. Az értékelések szerint a művész­telep művészei Rudnay Gyula irányításával szép sikereket értek el. P. Bak János, Kun István, B. Mikii Ferenc, Éber Sándor, Iványi Ödön és 112 Bácskiskunmegyei Népújság, Kecskemét, 1951. május 13. 113 Szabad Művészet, V. évf. 12. sz., Budapest, 1951. december, 575. 114 Vadász Endre (Szeged, 1901. február 28. - Budapest, 1944. június 3.): festő, grafikus. Szegeden Heller Ödönnél, majd Fényes Adolfnál, végül a Képzó'művészeti Fó'iskolán Glatz Oszkárnál tanult. 1929-ben a Nemes Marcell-féle utazási ösztöndíjjal Párizsban járt, ahol megismerkedett a japán fametszetekkel. 1931-ben a Zichy Mihály grafikai díjat kapta a Szinyei Társaságtól. 1929-ben és 1931-ben az Ernst Múzeumban, 1937­ben a Tamás Galériában rendeztek műveiből gyűjteményes kiállítást. Rézkarcokat, fa­és linóleummetszeteket készített. Önálló albumai: Haláltánc (Szeged, 1936), Haza­térők (Budapest, 1937). 1971-ben Szegeden nyílt emlékkiállítása. 115 Szabad Művészet VI. évf. 5. sz., Budapest, 1952. május, 233. - A Duna a festészetben (Bényi László), valamint ugyanezen folyóirat 3. sz., Budapest, 1952. március, 144. ­Kiállítások Naptára; Bácskiskunmegyei Népújság, Kecskemét, 1952. február 24.

Next

/
Thumbnails
Contents